Akartam írni róla - még screenshotot is csináltam -, hogy a tv2 mennyire ocsmányul volt képes leadni a Zongoristát, holott annak idején éppen arra verték a mellüket - vagy valami mást -, hogy ők a Schindler listáját reklám nélkül, egy az egyben, tisztelettel adózva a téma iránt, satöbbi. Ehhez képest ezt sikerült összehozniuk vasárnap.
Worluk megeresztett egy pár sort a foci-Eb-ről, aminek az eleje azért vicces, mert megpróbálja megmagyarázni, hogy miért is faszság drukkolni egy csapatnak, örülni egy gólnak, a vége viszont azért rettentő fontos, mert pont azt a kérdést fogalmazza meg, ami bennem is már felvetődött párszor. Azaz, hogy "emberek, honfitársak, drukker barátaim! Egyébként nem muszáj? Saját magunknak, csak úgy, nem is építünk semmit?" Tessék elolvasni.
Worluknál maradva, ajánlanám ezt is, itten. Ne higgyetek Árpádnak, nem olyan hosszú az, el lehet boldogulni vele monitoron, sőt kell is, bár túl sok új gondolatot nem hoz, és mintha kissé megformálatlan állapotban került volna ez élesítésre, de azért mégiscsak. Lehet róla agyagylni, meg vitatkozni vele. (Ha már itt tartunk, ez viszont teljesen tiszta
Erősen ajánlott még meghallgatni az új Björk nótát, ami kurva jó. VV cimborám szerint az év zenéje eddig, és talán van is benne valami. Björk jelen korunk legzseniálisabb énekesnője, ezt tudjuk, Timbaland is eléggé érzi, ketten együtt meg ejha.
Egyelőre ennyi, aztán majd lesz normális poszt nemsokára. Fanatikus olvasóimtól pedig szemlesütve kérek elnézést a hosszú szünet miatt.
Legutóbbi kommentek