Mindig is érdeklődve figyeltem a Náksi vs. Brunner házaspár munkásságát, felettébb érdekes ugyanis, hogy két egyébként nem is annyira kutyaütő, mi több, tehetséges producer - megszámlálhatatlan óra stúdiózással a háta mögött -, hogyan alkot, előre megfontolt szándékkal, a tudásánál, tehetségénél jóval primitívebb, lebutított rágógumi zenét, kizárólag kereskedelmi forgalomba hozatal céljából. Azt kell mondjam, hogy az elmúlt nagyjából egy évtizedben, elnézve sikereiket, lemezeladásaikat, igencsak kitűnően oldották meg a feladatot, már-már azt hittem, nincs is tovább, amikor előálltak az alábbi lehengerlő szerzeménnyel.

Egyszerűen kihagyhatatlan, megismételhetetlen élmény!

A Náksi vs. Brunner páros megalkotta a kommersz magyar könnyűzene elmúlt huszonöt-harminc évének zseniális esszenciáját. Felhasználták a Szűcs Judit - Josh feat. Jutta-tengely mentén felsorakoztatható előadók létező összes gyilkos fegyverét, bár a zenét mégsem sikerült jelen esetben kellően elbagatellizálni, így a szerzemény igazi értékét felülmúlhatatlan szövege adja.

Az a szöveg, aminél közhelyesebb, semmitmondóbb, kiszámíthatóbb, banálisabb, gyermetegebb szöveget a magyar könnyűzene krétatáblájára még senki nem firkált ennyire émelyítően rózsaszín zsírkrétával és vélhetően már nem is fog. A szám három perce alatt kimerül ugyanis az eszköztár, Náksi és Brunner elhasználja az összes alapanyagot, amit csak lehetséges. És ha hozzá vesszük még Myrtill hangját, amivel elő bírja adni e nagyszerű sorokat, akkor a hatás egész egyszerűen katartikus.

Olyan az egész, mint Sickratmantől az Evvel a dalban. Remélem - a legelső bekezdés fényében - csak annyira is gondolják komolyan, mint ő.



(Kell-e egyébként mondani, hogy melyik világhírű lemezlovasra hasonlít Brunner barátunk a klipben, meg úgy mostanában egyre nagyobb mértékben, vagy mindenki vágja magától?)