igen, elmentek. egyikőjük sem a könnyebben emészthető filmekkel írta be magát a filmtörténetbe. műfajteremtő darabokat alkottak, sok-sok utánzó - és ezáltal klisé-teremtő - követőjük akadt az utóbbi 5-6 évtizedben, s akad ma is. nem is sejtené az ember, h még egy nívósabb mai filmben is mennyi-mennyi olyan dolog van aminek az alapjait ezek a nagy öregek rakták le...
Bergmantól a Hetedik pecsétet, Antonionitól meg a Nagyítást ajánlanám alapozásnak. az előbbi a halál és egy lovag sakkjátszámáról "szól" számos szatirikus és elidegenítően rideg momemtum "beszúrásával",
a David Hemmings főszereplésével készült Nagyítás pedig a 60as évek végének lázadásokkal és hippimozgalmakkal teli világába enged bepillantást. a feszültséget szinte tapintani lehet a levegőben, néhány emlékezetes képe gyermekkorom elszórt filmélményei között volt/van/lesz.
a két kiemelt filmen kívül még ajánlom Bergmantól A nyáréjszaka mosolya c. tényleg jópofa - s a későbbi filmjeitől igen idegen - VÍGJÁTÉKot tudom még ajánlani.
Antonioninak pedig ott van a Zabriskie Point, szintén a 60-as évek vége, s a zenéjét a Pink Floyd szerezte. asszem ezzel mindent el is mondtam...

antonioni - foglalkozasa riporter

bergman - persona