molot navrud - mistablog 2.0

Elmondom, mi van.
Zene, film, média, politika.
Ilyesminden.

Legutóbbi kommentek

Régi blog

Jaj! A Nap-kelte szinkronizál

2008.11.06. 08:40 mista

Jézusanyám! Betlen János feltámasztja a nyolcvanas évek végén dúló videokazettás korszak általunk csak alámondásosnak nevezett filmjeinek felejthetetlen hangulatát. A baj csak az, hogy ezt éppen ezekben a percekben a Nap-keltében, egy Mahmúd Abbász palesztin elnökkel készített interjúban teszi.

Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a Nap-kelte gagyi, nagyon gagyi, de hogy nincs az egész stúdióban egyetlen ember sem Betlen Jánoson kívül, aki a palesztin elnöknek kölcsönözné a hangját, miközben azt éppen Betlen János kérdezi, nem gondoltam volna. Már pedig, úgy tűnik nincs, így fordulhat elő, hogy az újságíró hangján szólal meg maga az újságíró és az interjúalany is, mindezt persze úgy, mintha Betlen orra alá ébredés után tizenhat másodperccel tolták volna oda a felmondandó szöveget nyolcas betűméretben szedve. A helyzet viszont még csak nem is ez, hanem az, hogy élő adásban fordítja a nézőknek az egy nappal korábban felvett interjút. Megy ez neki, csuklóból. Gondolom ezt gondolja. De hogy miért, azt el sem tudom képzelni. Hiszen csak dadogás van, akadozás, összefolyó szavak és mondatok. Nagyjából olyan az egész mintha Pozsgay Józsefet hallanánk kezdő korában részegen poénkodni. Pedig talán lett volna idő tisztességesen leszinkronizálni, vagy legalább leírni a szöveget. Mégsem. Marad a kérdőjel.

Amint lesz videó, berakom majd ide valahogy, mert ezt érdemes megnézni.

UPDATE - 2008. 11. 06. 09:30: Már van is videó, de betenni ide nem tudom, szóval megnézni itt lehet.

9 komment

Címkék: média tévé hülye haha nyelv

Fridi csak komoly lapokat olvas

2008.10.18. 20:00 mista

Na, tévékapcsolgatás közben az imént elkaptam a Megasztár 4 mai adásának első perceit, amiben a következőt sikerült mondania Friderikusz "Én mindenhez értek, ami televízióban valaha is adásba kerülhet" Sándornak:

Csak komoly lapokat olvasok, ezekben pedig nem olvastam magamról.

Hát, igen. Ehhez nincs is mit hozzátenni, Sanyi!

1 komment

Címkék: média tévé hülye haha

A nap kérdése - Printelne az Index

2008.10.17. 10:20 mista

Ekkora marhaságot, mint az Index ötlete a Google tízmillió dolláros pályázatára, még azt hiszem életemben nem hallottam. Nehezen tudom elképzelni, hogy komolyan gondolják, annyira viszont pedig nem jó poén, hogy megérje filmet forgatni és minden ilyesmi hozzá. Szóval akkor ez most vajon mi?

Papírra nyomtatni az internetet? Aha, zseniális. Pláne, hogy mindenki azt a tetszőleges számú, tetszőleges oldalt nyomtatja ki, amelyiket akarja. Hát, biztosan sokat segítene az afrikai éhezők életén például néhány belépőoldal, mondjuk a Gmail, Myspace és a Facebook ilyen oldala. Vagy a google.hu screenshotja.

Az Indexnél véletlenül valaki túl sok új nyomtatót rendelt mostanában, vagy mégis mi lehet az oka ennek a hirtelen jött marha nagy printelési mániának, aminek múltkor már Worluk is hangot adott?

20 komment

Címkék: média index hülye napkérdése nahát

Zenecsakúgy: Manu Dibango - Soul Makossa

2008.10.09. 22:40 mista



A fenti remekmű legismertebb utóélete itt és itt hallható. Egy kevésbé ismert, viszont magyar pedig itt. (Persze igazából utóbbi kettő már a Jacko-track utóélete, de azért szerintem elférnek itt. Ja, és csak a mihez tartás végett, Budaiék jóval hamarabb használták a mintát, mint Rihanna kisasszony producerei.)

Szólj hozzá!

Címkék: zene videó zenecsakúgy

Saját szarán röhög a Tv2

2008.10.09. 16:35 mista

Lassan egy hónapja nem történt itt szinte semmi, ám ennek meg van az oka, ha minden jól megy hamarosan majd meg is mutatom, de egyelőre még titok, addig viszont még lesznek hosszabb kimaradások. Az elmaradt, de beígért SZIN-beszámolókat remélem, már nem várja senki, a fesztivál egész jó volt, viszont nem volt kedvem megírni és úgy döntöttem, mivel évek óta először van erre lehetőségem, ezért most kiélvezem a helyzetet. Ezen kívül az elmúlt hetekben nyilván egy rakás mindenről meg lehetett volna emlékezni itt, köztünk egy csomó valóban fontos dologról, ám ezek már menthetetlenül a feledésé lesznek és most sem valami komoly dolog miatt töröm meg a csendet, csak gondoltam, illene már rakni ide valamit és ez ráaadásul épp aktuális.

Ennyi szolgálati közlemény után térjünk a tárgyra.

Van a Tv2-nek egy új műsora, az a címe, hogy Tíz faktoriális, bár lehet, hogy csak Tíz! Arról szól az egész, hogy a műsor készítői nagyjából találomra fognak a bulvárvilágból tíz semmirekellőt és jól kicikizik őket a Story- és Blikk-címlapok másik néhány szerencsétlenjének segítségével. Konkrétan úgy kell elképzelni, hogy például Bódi Margó mondja meg, miért és mennyire gáz Balázs Pali és hasonlók. Szóval komoly vállalkozásról van szó, ami mellett nehéz elmenni szó nélkül, pláne azért, mert egyébként lehetne ez az egész tök jó is, csak a fene se érti, hogy miért azok cikiznek, akik.

23 komment

Címkék: média kritika tévé hülye mistablog

Zenecsakúgy: Does It Offend You, Yeah? - Attack Of The 60 Ft Lesbian Octopus

2008.09.11. 17:50 mista

1 komment

Címkék: zene videó haha zenecsakúgy

R-E-S-P-E-C-T

2008.09.09. 12:00 mista

Elmondom, mi van. Az van, hogy zajlik a tizenharmadik paralimpia Pekingben. Szokásosan nem övezi akkora felhajtás és akkora érdeklődés, mint a nyári olimpiát, pedig. Az ezen elért bámulatos eredmények, az ezen induló sportemberek nemhogy kisebb, de hatványozottan nagyobb figyelmet és tiszteletet érdemelnének, mint a klasszikus olimpiák sztárjai. Persze szó sincs itt semmiféle pozitív diszkriminációról (fúj!), egyszerűen csak lássuk be: amit ezek a lányok és fiúk odakint művelnek, az sokkal nagyobb bravúr, mint amiket augusztusban láthattunk a (genetikailag kicsit néha már ugyan átszabdalt, de amúgy) teljesen egészséges sportolóktól.

Úgyhogy részemről minden tiszteletem az övék, tessék figyelni a paralimpiát!

1 komment

Címkék: sport felhívás

Nincs más megoldás!

2008.09.01. 11:25 mista

Ez a nap híre, úgy érzem. Jó pár perce röhögök rajta és már be is indult a brainstorm többekkel, hogy vajon mi lenne még ennél is hatékonyabb megoldás a korrupció ellen. Van, aki szerint magát a pénzt kellene megszüntetni, hiszen korrupció ott van, ahol pénz van. Bárcsak ilyen egyszerű lenne!

Mert sajnos korrupció ott van, ahol emberek és emberi közösségek vannak. Nem a pénz számít. Biztos vagyok benne, hogy már az őskorban is volt korrupció: lefizették a legjobb vadászt, hogy ne adja be a közösbe az összes megszerzett vadat újraelosztásra, hanem passzoljon le belőle egy kicsit hazafelé a második barlangba. Ne a harmadikba, mert ott köcsög sámánisták vannak, a negyedikben meg hülye istenhivők, az elsőben pedig még mindig barlangrajzokkal szarakodnak a konzervatívok, szóval a második barlangba legyen kedves, pontosan a másodikba. Nagyjából így történhetett.

Úgyhogy, kedves barátaim, nincs más megoldás, mint megszüntetni az embereket. Talán ez lenne a leghatékonyabb korrupció elleni intézkedés. Ki vállalkozik rá?

3 komment

Címkék: politika hülye korrupció pénz haha bürokrácia felhívás

Szerintem a SZIN 2008 - Egy videó, ami akár a SZIN-en is készülhetett volna

2008.08.30. 19:25 mista

Újabb beszámolók a SZIN-ről egyelőre nincsenek, mert lusta vagyok és későn kelek, majd lesznek (talán), viszont addig is itt van egy videó, amin a Morcheeba nevű híres külföldi zenekar látható a Félsziget Fesztiválon. Az együttes tagjai éppen legnagyobb slágerüket, a Rome Wasn't Built In A Day című nagyon népszerű számot adják elő. Ez azért érdekes, mert szinte hajszálpontosan ugyan ezt látták és hallották azok, akik csütörtökön a Szegedi Ifjúsági Napokon tekintették meg a Morcheeba koncertjét.

Szólj hozzá!

Címkék: zene koncert videó buli szin

Zenecsakúgy: Dieselboy - Rail Gun

2008.08.28. 18:40 mista

Szólj hozzá!

Címkék: zene videó szin zenecsakúgy

Szerintem a SZIN 2008 - A nulladik nap

2008.08.28. 17:30 mista

Hosszú évek óta nem volt olyan SZIN, amiről csak a blogomra írok beszámolót és máshova nem, de ez most ilyen, úgyhogy idén valamivel kötetlenebb, kevésbé részletes és pontos helyzetjelentések lesznek itt a fesztiválról. Igyekszem időben megírni őket, de nem biztos, hogy mindig lesz hozzá erőm, sőt az is lehet, hogy félúton megunom és inkább kiélvezem, hogy szarhatok az egészre. Meglátjuk.

Mindenek előtt tisztázzuk, hogy ilyen hihetetlenül ötlettelen, gagyi és szánalmas jelmondatot, mint ez a Szabadság, Szerelem, ...Zene! és a hozzá kapcsolódó neohippiskedő stílusban megdizájnolt logót már nagyon régen nem láttam, ennél bénábbat 2008-ban akkor sem találhattak volna ki, ha a magyar showbiznisz királyára, Fásy Ádámra bízzák a brainstormingot, úgyhogy innen küldök egy elismerő kézfogást annak, akinek ezeket köszönhetjük. A tavalyi Magna Cum Laude-dal után azt gondoltam, rosszabb már nem jöhet, de idén rá kellett jönnöm, az ehhez képest semmi.

Ettől függetlenül persze a fesztivál még lehet nagyszerű, úgyhogy lendüljünk is ezen tovább izibe.

Szólj hozzá!

Címkék: zene kritika koncert buli mistablog szin

Náksi vs. Brunner válasza Sickratmanre

2008.08.24. 07:30 mista

Mindig is érdeklődve figyeltem a Náksi vs. Brunner házaspár munkásságát, felettébb érdekes ugyanis, hogy két egyébként nem is annyira kutyaütő, mi több, tehetséges producer - megszámlálhatatlan óra stúdiózással a háta mögött -, hogyan alkot, előre megfontolt szándékkal, a tudásánál, tehetségénél jóval primitívebb, lebutított rágógumi zenét, kizárólag kereskedelmi forgalomba hozatal céljából. Azt kell mondjam, hogy az elmúlt nagyjából egy évtizedben, elnézve sikereiket, lemezeladásaikat, igencsak kitűnően oldották meg a feladatot, már-már azt hittem, nincs is tovább, amikor előálltak az alábbi lehengerlő szerzeménnyel.

Egyszerűen kihagyhatatlan, megismételhetetlen élmény!

A Náksi vs. Brunner páros megalkotta a kommersz magyar könnyűzene elmúlt huszonöt-harminc évének zseniális esszenciáját. Felhasználták a Szűcs Judit - Josh feat. Jutta-tengely mentén felsorakoztatható előadók létező összes gyilkos fegyverét, bár a zenét mégsem sikerült jelen esetben kellően elbagatellizálni, így a szerzemény igazi értékét felülmúlhatatlan szövege adja.

Az a szöveg, aminél közhelyesebb, semmitmondóbb, kiszámíthatóbb, banálisabb, gyermetegebb szöveget a magyar könnyűzene krétatáblájára még senki nem firkált ennyire émelyítően rózsaszín zsírkrétával és vélhetően már nem is fog. A szám három perce alatt kimerül ugyanis az eszköztár, Náksi és Brunner elhasználja az összes alapanyagot, amit csak lehetséges. És ha hozzá vesszük még Myrtill hangját, amivel elő bírja adni e nagyszerű sorokat, akkor a hatás egész egyszerűen katartikus.

Olyan az egész, mint Sickratmantől az Evvel a dalban. Remélem - a legelső bekezdés fényében - csak annyira is gondolják komolyan, mint ő.



6 komment

Címkék: zene kritika videó haha nyelv

Amíg ti játszottatok

2008.08.21. 20:30 mista

Ezt az interjút mindenkinek a figyelmébe! Amióta megjelent a könyv, azóta tervezem a beszerzését, még nem került rá sor, de amint elolvastam, írni fogok szerintem ide is róla. Könyvekről úgyse nagyon volt mégitt szó. Pedig, pedig. Tessék olvasni!

Szólj hozzá!

Címkék: cikkajánló gyerekek nyelv életmód

Zenecsakúgy: Busy P - To Protect and Entertain (Mr Oizo Remix + So Me Get Naked Remix)

2008.08.19. 21:40 mista



Szólj hozzá!

Címkék: zene videó zenecsakúgy

Nyugodj békében!

2008.08.12. 16:55 mista



Isaac Hayes (1942-2008)

A tovább után van még három másik videó, kettő a szuperlegendás Shaft Theme, de mindkettő igencsak másképpen, a harmadik pedig az egyik kedvenc Séf/Hayes-jelenetem és a South Parkból. Kötelezőek.

Szólj hozzá!

Címkék: zene oscar videó rip southpark

Nyugodj békében!

2008.08.10. 05:55 mista

Pár perce bukkantam a hírre és azóta csak zavartan bámulom a monitort, kattintgatok ide-oda, hátha csak valami tévedés, vagy gonosz vicc, de nem.

Meghalt Bernie Mac.

Idén lett volna ötvenegy éves. A halál oka: tüdőgyulladás, ami egy régóta tartó tüdőbetegség szövődménye volt. Ez most a szokásosnál is jobban megrázott. Egyszerűen felfoghatatlanul értelmetlen és érthetetlen. Kegyetlenül váratlan. Nyugodjon békében!



A tovább mögé egy emlékezetes stand up-részletet tettem. Kötelező!

12 komment

Címkék: film tévé videó rip nyelv

A kőröshegyi völgyhidat az új kétszázasra!

2008.08.02. 12:20 mista

Nos, azt sejtettem, hogy azért, mert én nem akarom, hogy legyen, még simán lehet új kétszázas. Lesz is, ez már el van döntve, úgyhogy arról témázni tovább, hogy mégse legyen, értelmetlen. Az Indexnek viszont támadt egy ötlete: ha már lesz, találjuk ki, milyen legyen. Volt már egy szavazás a témában a múlt héten, de most folytatódik a játék egy, a korábbinál izgalmasabb kérdéssel. Ki legyen az új kétszázason?

Az ötletek sokfélék, ott van köztük az egyik kedvencem, Vad Kati, akit én már korábban is javasoltam pénzre nyomni, de akadnak még egyéb érdekesek is. Nem, nem Hofira gondolok, és nem is Puskás Öcsire, hiszen ők minden hasonló szavazáson előkerülnek, amikor azt kell eldönteni, kire/mire legyünk büszkék, kivel/mivel szimbolizáljuk a jelenkori magyarságot. Így, bár minden tiszteletem az övék, kevésbé izgalmasan hatnak, mint mondjuk Gyurcsány és Orbán kézfogása, a Rubik-kocka, vagy az előbb már említett Michelle.

A sokféle ötletet nézegetve azonban felmerül a kérdés, hogy a legjobb, az ország jelenkori történetét legeslegjobban szimbolizáló műalkotás hogy maradhatott ki a listából, pláne, hogy azt pont Worluk vetett fel még tavaly, ebben a cikkében. Mert hát mi lenne alkalmasabb, mint a kőröshegyi völgyhíd, a totális értelmetlenség, a pocsékolás, az eltapsolt tízmilliárdok, a korrupció és így a jelenlegi Magyarország tökéletes szimbóluma?

164 komment

Címkék: index politika hülye korrupció pénz felhívás

Szabad vásárnap

2008.08.01. 09:40 mista

Az egyik kedvenc témám, amivel az egyik kedvenc hazai politikusom rendszeresen előrukkol, az a vasárnapi munka tiltása. (Most nem részletezem, de politikában mindig az a kedvencem, akin a legtöbbet lehet röhögni.) Már jó ideje tervezem, hogy írok ide erről a témáról, ám mivel nyár van és dögmeleg, máshoz jobban van kedvem. (Ez most egy darabig még mentség lesz itt mindenre.) Vannak azonban, akik ilyenkor is blogolnak serényen, úgyhogy javaslom elolvasni ezt itt, aztán ha beindította a véleménygeneráló agysejteket, akkor tessék kommentelni is. (Persze, azért ide is lehet, de először oda.)

Aztán meg tessék kimenni a strandra, vagy valami.

Szólj hozzá!

Címkék: politika hülye cikkajánló mistablog

uristen@menny.hu?

2008.07.27. 14:50 mista

Nyár van, szóval ezen a blogon is kicsit lelassult az élet. Ennek megfelelően magam sem tudom, mikor lesz itt legközelebb újra valami érdemleges (mókáskedvű kommentelőktől gondolom jön majd, hogy eddig se volt), addig viszont megteszik az apróságok is. Mint az alábbi.

Az Index egyik tegnapi, egyébként is megmosolyogtató cikkében található az elmúlt napok legjobb mondata, ami így fest:


Egy ideje faxon, és egy weboldalon keresztül is üzenhetnek a hívők a teremtőnek.


Még szerencse, hogy a Teremtő is halad a korral, és ha már így van, nekem azért kéne az a mailcíme is, amit közvetlenül ő olvas. Jó ideje van pár kérdésem.

1 komment

Címkék: cikkajánló haha mistablog nahát

Zenecsakúgy: Herbert - The Audience

2008.07.19. 20:00 mista

Szólj hozzá!

Címkék: zene videó zenecsakúgy

Nyugodj békében!

2008.07.16. 19:30 mista

Dénes József "Dönci" (1957-2008)

Szólj hozzá!

Címkék: zene rip

A nap kérdése - Miért, miért, miért?!

2008.07.15. 19:45 mista


Minden szívhalálos esetnél kulcskérdés, hogy mennyire gyorsan érkezik a segítség, s kezdődik el a mellkas nyomogatásával a keringés fenntartása, illetve, van-e a közelben életmentő készülék, defibrillátor - mondta dr. Matos Lajos nemzetközi hírű szívgyógyász az MTI érdeklődésére. Elmondása szerint minden egypercnyi késlekedés 10 százalékkal rontja a túlélési esélyt. A szakember idézett egy amerikai tanulmányt, amely fiatal sportolók általában sportesemény közben bekövetkezett hirtelen haláláról készült. Ötszáz esetet gyűjtöttek össze, s kiderült: közülük minden tizediket sikerült csak megmenteni. A szívgyógyász hozzátette, hogy azok vannak kitéve a leginkább a szívritmuszavarok kockázatának, akik nagy fizikai terhelést kapnak, vagyis az élsportolóknál különösképpen megnő a veszély.


Írja mindezt az MTI itt, majd egy másik, szintén MTI hírben az alábbi olvasható:


Összesen egy órán keresztül küzdöttek Kolonics György életéért kedden délelőtt, mire kiderült, hogy az olimpiai bajnok kenuson nem lehet segíteni. Erről Ludasi Róbert, "Koló" edzője beszélt az MTI tudósítóinak a csepeli kajak-kenu telepen. (...) "Harminchét perc alatt ért ki a mentőautó!... Van itt a közelben egy új állomás, de nem tudtak onnan küldeni kocsit, mert nem akadt olyan, amelyik fel lett volna szerelve életmentő készülékkel. Aztán amikor végre megérkezett, a mentősök folytatták az újraélesztést, Gyuri infúziót is kapott, de már semmi sem segített rajta" - mesélte Ludasi.


Ezek után a nap kérdése, azt gondolom, adja magát: miért kellett harminchét percnek eltelnie, mire megérkezett a szakszerű segítség? Oké, látom, oda van írva, hogy mi volt az oka, de ilyesmi miért fordulhat elő? Ki a felelős ezért? Ki fogja emiatt megütni a bokáját? A kérdések szinte költőiek, de az egész egyszerűen vérlázító és olyan mértékű tehetetlen dühöt szül, hogy nem lehet - ilyen esetekkor újra és újra - nem feltenni őket.

Egyébként még egy kérdés a végére, amit az elmúlt időszakban megszaporodó ilyen halálesetek generálnak: miért nincsen minden komolyabb sportegyesület komolyabb edzésén (pláne olimpiai felkészüléseken) kéznél a biztonság érdekében defibrillátor?

61 komment

Címkék: sport napkérdése

Nyugodj békében!

2008.07.15. 17:00 mista



Kolonics György (1972-2008)

Szólj hozzá!

Címkék: sport videó rip

Zenecsakúgy: Krafty Kuts & Tim Deluxe - Bass Phenomenon

2008.07.11. 15:20 mista

4 komment

Címkék: zene videó zenecsakúgy

A nap kérdése - Ezt ki engedte?

2008.07.09. 12:30 mista

Akartam írni a múlt szombaton történtekről, amire a legjobb szó egyébként a gyalázat, viszont mire megírtam volna, már jócskán beelőztek, el is mondtak mindent, amit akartam, úgyhogy inkább javaslom azokat elolvasni és azokon elgondolkozni. Először Worluk két témába vágó cikkét, a konkrét eseményre regálót itt és egy korábbit itt, aztán pedig mondjuk ezt itt.

Egyébként ki volt az az elmeháborodott szerencsétlen idióta, aki az előzmények ismeretében engedte, hogy a felvonulók és az ellentüntetők egymáshoz ilyen közel, ugyan azon az útszakaszon lehessenek? Mi volt a cél, hátha legyilkolják egymást?

Szólj hozzá!

Címkék: index politika hülye cikkajánló napkérdése nahát

süti beállítások módosítása