molot navrud

Hosszú évek óta nem volt olyan SZIN, amiről csak a blogomra írok beszámolót és máshova nem, de ez most ilyen, úgyhogy idén valamivel kötetlenebb, kevésbé részletes és pontos helyzetjelentések lesznek itt a fesztiválról. Igyekszem időben megírni őket, de nem biztos, hogy mindig lesz hozzá erőm, sőt az is lehet, hogy félúton megunom és inkább kiélvezem, hogy szarhatok az egészre. Meglátjuk.

Mindenek előtt tisztázzuk, hogy ilyen hihetetlenül ötlettelen, gagyi és szánalmas jelmondatot, mint ez a Szabadság, Szerelem, ...Zene! és a hozzá kapcsolódó neohippiskedő stílusban megdizájnolt logót már nagyon régen nem láttam, ennél bénábbat 2008-ban akkor sem találhattak volna ki, ha a magyar showbiznisz királyára, Fásy Ádámra bízzák a brainstormingot, úgyhogy innen küldök egy elismerő kézfogást annak, akinek ezeket köszönhetjük. A tavalyi Magna Cum Laude-dal után azt gondoltam, rosszabb már nem jöhet, de idén rá kellett jönnöm, az ehhez képest semmi.

Ettől függetlenül persze a fesztivál még lehet nagyszerű, úgyhogy lendüljünk is ezen tovább izibe.

A nulladik napon tipikus nulladik napi hangulat volt a Partfürdőn, legalábbis nekem pontosan ilyen hangulatom volt. Azt, hogy milyen a tipikus nulladik napi hangulat, nem definiálom, tudja úgyis mindenki. Aki meg mégsem, az örüljön neki.

Az MTV Színpad névre keresztelt nagyszínpadon a Backyard Babies egy cseppet sem érdekelt, a Tankcsapdát pedig nem csak hogy kb. ötvenszer volt szerencsém hallani ilyen-olyan formában az elmúlt nagyjából tíz évben, de másfél hete is pont hallottam őket a Sziget utolsó napján, úgyhogy bármennyire is vallom, hogy minden eljelentéktelenedésük ellenére még mindig marha jó energiával nyomják a koncertjeiket, most rájuk sem voltam különösebben kíváncsi.

A Jate Klub sátorban mikor arra jártam éppen Nagának és Betának kellett volna zenélni, sőt, az egész éjszaka folyamán nekik kellett volna, ennek ellenére én egyetlen egyszer sem láttam Nagát a pultban, gondolom programváltozás történt. Egyébként elég unalmas és semmitmondó house szólt, abból a fajtából, amit egyesek (igen sokan) minimálnak neveznek mostanában, de igazából csak a régen progresszív house-nak nevezett izé egyik mostani mutációja, aminek nagyjából annyi köze van a minimálhoz, mint Lendvai Ildikónak a mértékadó eleganciához.

A Borsodi Malátabárban eközben DJ Zöldnek kellett volna filmzenéket pakolnia bakelitről, ehhez képest inkább csak úgy pakolt mindenfélét bakelitről, laza, táncolós, jó hangulatú zenéket, amik között tény, hogy akadtak olyanok, amik filmekben is felcsendültek, de hogy filmzene-szettet hallottam volna, azt nem állítanám, pedig itt is megfordultam az este folyamán úgy nagyjából hatszor.

A Red Lounge-ban, ahová szigorúan csak tizennyolc éven felülieket engednek be, ennek megfelelően pedig rendre elkérték egyes hölgyismerőseim igazolványait (hehe, persze ilyenkor ki vannak akadva, ahelyett hogy annak örülnének, hogy ezek szerint simán letagadhatnak hat-hét évet is akár), szintén többször megfordultam. Először még Percy zenélt, majd az est főszereplője Dieselboy, aztán legutolsónak SP-t hallottam, aki időnként úgy ugrált a pult mögött, mint egy igazi pokemon, nagyon vicces látványt keltve ezzel, úgyhogy ezúton is elismerésem neki. Itt egyébként Percy szettje tetszett a legjobban, legalábbis amennyit sikerült elcsípni belőle, az meggyőző volt, Diselboy meg olyan veretést rendezett, hogy pár percig komolyan aggódtam a sátor épségéért. Nekem tetszett az a metál-dnb, amit tolt, de úgy alakult ("a lányok másra várnak"), hogy csak egy szűk negyed órát sikerült hallani belőle, szóval ennél szabatosabb vélemény kialakítására nem tudok vállalkozni.

Volt még egy csomó minden egyéb, a régi Tisza Gyöngye Diszkó alatt például valami rock-diszkónak tűnő akármi, meg jó hangulat, legalábbis amikor arra jártam, akkor úgy tűnt. Kicsit bemelegítés ízű volt ez az este, de nyilván lesz még jobb is. Ha meg nem, akkor nem, a SZIN-nel szemben elnéző vagyok, legalább ilyen van, ez is valami.