Vagy ha ő nem is, fizikai akadályoztatottsága révén, hát bevallom, én szoktam. Nem kell elképzelni, nem ez a lényeg, hanem hogy nyár eleje óta már olyan is akad, időnként, hogy rádióhallgatás közben végzem ezt a műveletet. Korábban rádiót sem igen hallgattam, pedig maga a rádió és a rádiózás közel áll a szívemhez, de hát egészen egyszerűen nem volt mit. Most viszont már van. (Az internetes csatornák ebben a történetben most nem játszanak.)

Még mielőtt bárki azt hinné, hogy éppen agyondicsérni készülök a pár hónapja megújult Petőfit, nyugalom, nem erről lesz szó. Van abban elég kritizálnivaló. Mondjuk például, hogy rengeteget ismételnek, így egy idő után még egy egész jó számtól is a hányinger kerülgeti a szerencsétlen hallgatót. Vagy hogy a rettenet nagy közszolgálatiság jegyében azért ők is egy rakás tutisikert játszanak olyan nemzetközi előadóktól, akik távolról sem nevezhetőek a modern könnyűzene megújítóinak, pusztán csak ebben a zeneileg igen visszamaradott fejlődésű országban hatnak újdonságként, amúgy viszont csak kaszálnak és kész. Azt meg már jobb lenne meg sem említeni, hogy néha úgy hat az egész, mintha egy nyolc-tíz éves válogatáslemezt akarnának lenyomni a torkunkon a zenei frissesség jegyében. Szóval tényleg nem minden csudajó, van még min csiszolni.

De! A szegény kis szerencsétlen Farkasházy Tivadar meg a rakás zsörtölődő nyugdíjas oldalán sem állok, úgyhogy azért ami elvitathatatlan, pláne a korábbi Petőfi ismeretében, azt ne próbáljuk meg elvitatni.

(Amúgy, ha már Farkasházy: nemrég elkaptam egy részletet a Heti Hetesből (van egy ilyen perverzióm, hogy időnként belenézek, bár bevallom, nem igazán értem, hogy ezt a műsort miért erőltetik még mindig vasárnap éjszakánként) amiben éppen azt ecsetelte Kéri Lászlóval együtt, hogy végtelenül fel van háborodva, amiért irdatlan összegeket, tízmilliókat, százmilliókat költöttek közpénzből a rádió arculatára. Csak halkan teszem fel a kérdést: hol volt Farkasházy marha nagy felháborodása, amikor az ellenzék meg a kormánypártok milliárdokat loptak el közösen abból az emlegetett közpénzből a választási kampányaik finanszírozására, majd volt pofájuk azt beleböfögni a világba, hogy ők betartották a törvény szabta kereteket? Savanyú a szőlő, Tivadar?)

A Petőfi Rádió megújulásával egy olyan országosan fogható csatorna jött létre, aminek léteznie kellene már hosszú évek óta. Mondjuk normális esetben a rendszerváltozás után nem sokkal meg kellett volna születnie egy ilyen adónak, de még nagyon jóindulatúan is minimum tíz-tizenöt éve. Sőt, a miénknél szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban jó esetben mindig is voltak ilyen szellemiségű, hozzáállású rádiók.

Miért? Miért kell, hogy legyen legalább egy olyan országosan fogható csatorna, ahol a valóban zenei és társadalmi értéket képviselő művészek dalai szólhatnak? Tessék vetni egy kósza pillantást az idei Fonogram-díj nyerteseinek listájára, de még inkább a jelöltekre. Hát ezért.

Persze most jöhetnének sokan azzal a rengeteget hangoztatott dumával, hogy hazánk lakosainak nagy része egyszerűen menthetetlen és soha az életben nem fognak a Kozmixnál, Noxnál, Hooligansnél, Bunyós Pityunál vagy a Náksi-Brunner házaspárnál komolyabb minőséget képviselő zenéket hallgatni. Ámde az, hogy a hazai helyzet ilyen megállapításokra ad lehetőséget, nem elsősorban annak köszönhető, hogy a magyar lakosságnak eleve a génjébe van oltva a szar zene szeretete, hanem mert jelentős részének egyszerűen módja sincsen rá, hogy megismerjen ezeknél a nevetséges gagyihuszároknál jobb, értékesebb produkciókat.

A Petőfi Rádió megújulásának köszönhetően viszont az országosan fogható rádiókból mindezidáig teljesen méltatlanul, sőt abszurd módon mellőzött jelentős mennyiségű hazai zenész és zenekar is szereplési lehetőséget kapott. Olyan zenészek, zenekarok, akikre egy tucat nyári fesztivál épít minden évben, akik masszív koncertközönséggel rendelkeznek, színházi produkciókban vesznek részt, külföldön is ismertek (a Noxnál meg a Crystalnál mindenképpen jobban) és akiket eközben az országos kereskedelmi rádiók többek között olyan irdatlanul kretén indokokkal tartanak távol a playlistjeiktől, hogy a torzított gitár, a hirtelen ritmusváltások vagy épp a túlzott monotónia zavarják a hallgatók jelentős részét kitevő autósokat a vezetésben. Nem vicc, komolyan ilyen érvekkel védekeztek annak idején, amikor kérdőre vonták őket, hogy miért nem játszanak mondjuk Tankcsapdát, Kispált, Quimbyt, Anima Sound Systemet, Yonderboit, Neót és hasonlókat, a szóban forgó zenekarok népszerűségének megfelelő arányban.

De ami még ennél is sokkal fontosabb, hogy az új, friss produkciókat, az újító szándékú zenei törekvéseket pláne egyetlen országos adó sem vállalta fel mostanáig. A kereskedelmiektől mindez komolyabban nem is várható, de a közszolgálati sem jeleskedett ebben mindezidáig a legkisebb mértékben sem. Pedig ez aztán végkép feladata lenne neki. Mert a közszolgálat nem arról szól, hogy eldönti, szerinte mit akar a köz, vagy legalábbis 50%+1 és azt nyomja orrvérzésig, hanem éppen arról, hogy alternatívát nyújt, bemutat, ismertet, lehetőséget teremt arra, hogy a hallgató széles körben tájékozódjon és ezáltal esélye legyen jelentős mennyiségű információ birtokában dönteni, választani. Zenét is. Bizony.

Ezzel amúgy egyelőre a Petőfi is jócskán adós, mert azzal, hogy nagyon zene, még csak annyit értek el, hogy végre Hirtelengöröngyösön sem csak Slágert, Danubiust meg a helyi borzalmat lehet hallgatni a faludiszkó kedvenc számaival plusz Zámbó Jimmy a vasárnapi kívánságműsorban. Ám a korrekt zenei műsorok még erősen hiányoznak, márpedig ez lenne az igazi lényege az egésznek.

Közszolgálatilag.

Mert egy normális, modern országban soha senkinek nem kell azt bizonygatni, hogy az aktuális, igényes könnyűzene is a kultúra része és semmivel sem kevésbé az, mint az opera, Márai, vagy a matyó hímzés, így aztán egy könnyűzenét középpontba állító közszolgálati adó létezésének jogát sem vitatja senki.

Összegezve, a Petőfi megújulása révén már végre van egy közszolgálati adó, amitől eséllyel elvárható, hogy valaha egyszer, talán nem is túl sokára normális, a kornak megfelelő könnyűzenei és könnyűzenei témájú tartalmat szolgáltasson. És addig is, még mindig messze ők a leghallgathatóbbak.

Jó irányba indultak el, remélem végig is tudnak menni az úton.