Társadalmi vitára invitált az MNB, még április végén, mindenkit, így engem is, úgyhogy hajrá. Arról kéne társadalmilag társalogni, hogy legyen-e a papír kétszázas helyett inkább fém. Volt már ilyen az előző évtizedben, hat éven át, '92 és '98 között (nekem egyébként sokkal kevesebb rémlik, de biztos így volt), most viszont - ha a lakosság kategorikusan el nem utasítja -, újra lesz. Leghamarabb jövőre.

Az MNB érvei a fém kétszázas mellett elsősorban azon az alapon nyugszanak, hogy a fémpénzek alapvetően sokkal (tízszer) tartósabbak, mint papírok és mivel a kétszázas a leggyakrabban használt papírpénz, ezért az gyorsan elhasználódik és költséges az újranyomás. Érvként hozza még fel a nemzeti bank, hogy Magyarország feltehetően a nem túl távoli jövőben bevezeti az eurót, aminek érméi jóval többet érnek, mint a magyar érmék, így a papír kétszázas fémre cserélésével a lakosság hozzászokhatna a későbbi váltáshoz.

Az első érvvel nincs bajom, de utóbbi már jóval kevésbé meggyőző, pláne, mivel mire ebben az országban bevezetésre kerül az euró, addigra még azok a híresen tartós fémpénzek is bőven elrongyolódnak. Szóval azzal a szoktatással nem kell kapkodni. Egyébként nehéz helyzetben vagyok ezzel a témával, hiszen általában minden költséghatékony, racionális, ésszerű változtatással egyet szoktam érteni, az érzelmek ilyen ügyekben ritkán befolyásolnak, most viszont mégis elő kell hozakodnom a fémpénzek iránt érzett mélységes gyűlöletemmel.

Szeptemberben már megünnepeltem itt az egyes és a kettes bevonását, idén márciusban pedig kevés nálam boldogabb ember volt, amikor végleg megszabadulhattam tőlük. Azóta sokkal jobb barátok lettünk, én és a pénztárcám, nem húzza már annyira a zsebem, átláthatóak benne a fémpénzek is, és nem utolsó sorban a kerekítésnek köszönhetően nem kell folyamatosan az apróval szerencsétlenkedni a pénztáraknál.

Mindezek után most legyen fémből a kétszázas?

Hát, inkább ne, ha kérhetem! Pláne ne olyan vízfejű óriás, mint amilyen annak idején volt. Már látom is magam előtt, ahogy ezer meg kétezer forintot fém kétszázasokban adnak vissza. Hát jaj! Általában attól is a hideg ráz, amikor ötszázast öt darab fém százasban kapok, ha ugyan ez ezressel történik, akkor pedig általában már nagyon vissza kell fognom magam, hogy el ne küldjem a pénztárost a fenébe. Persze tudom, ha az ilyen eseteket fém kétszázasokkal oldanák meg, akkor kevesebb fémpénzt kapnék egyszerre, összességében viszont azt gondolom, többet, hiszen akkor már senki sem tarthatná vissza az elvetemült pénztárosokat, hogy elkezdjenek rendszeresen az ezresből és kétezresből is fémpénzben visszaadni. Aztán megint utálhatnám a pénztárcámat, mert újra tele lenne fémmel, nehéz lenne és átláthatatlan, mert a szemét kis egy és kétforintosok bosszút állnak az új kétszázassal.

Úgyhogy ismét kérem, inkább ne! Részemről maradjon csak az a zöld papír, azt szeretem.

(És egyébként is, melyik másik nemzet mondhatja el magáról rajtunk kívül, hogy egy fasz van a leggyakrabban használt papírpénzén? Kár lenne hát a társadalmi önkritika egy ilyen jeles darabjától megválni.)