Már többször terveztem, hogy megéneklem ezt a témát, de csak mostanra jutottam el odáig, hogy tényleg. Tegnap lett volna igazán apropója, csak aztán bezavart a hüvelygomba, így mára csúszott.

A minap azt találtam írni, hogy a magyar közönségfilmekre bőven ráfér, hogy a sárga földig tapossák őket, sőt, köpjenek is rájuk sósavat. Amiről most szó lesz, az egyik olyan konkrét példa, amellyel igazolni szándékozom ezt a korábbi félmondatomat.

Húsvét alkalmából a tv2 úgy döntött, az Egy szoknya, egy nadrág című régi Latabár-film 2005-ös feldolgozásával bünteti a nézőket, ha azoknak nem lett volna elég a saját maguk által előidézett sonka-overdose. Korábban a film ment az HBO-n, sőt a mozikban is. Két éve ez volt az egyik legnagyobb marketing hadjárattal bezengett magyar film, aminek - most megjegyzem, mert aztán már nem akarok erre kitérni: borzalmasan ultragagyi - zenéjét naponta minimum hússzor játszották az országos és különböző helyi kereskedelmi rádiók.

Szó se róla, reklámozzák a magyar filmeket orrvérzésig, nyomják mindenhol, támogatom. Menjen a magyar a moziba be és nézzen magyar filmet! De ne ilyet! Ha csak ilyen van, akkor a magyar maradjon otthon, vagy nézzen mást!

Csak a legkínosabb elemeket ragadnám ki.

A forgatókönyvíróktól mindössze annyi tellett, hogy az eredeti történetet úgy ültessék át a jelenbe, hogy borzalmasan ötlettelenül a színház helyett a kereskedelmi televíziók ál-világába helyezték a sztorit, a spanyol özvegyből egy gazdag szappanopera-producert kreáljanak, valamint hogy minél több olyan helyszínt teremtsenek, ahol a lehető legtöbb reklámhordozó elhelyezhető.

A film szokás szerint az unalomig ismert színészekkel operál, akiket látva, még ha teljesítményük legjavát facsarják is ki magukból, akkor sem tudunk elvonatkoztatni attól, hogy az utolsó cafat húst is lerágta már róluk a tévé és a bulvársajtó. Igaz, Gesztesi Károly valahogy mégis kimaradt, de a sármőrök szerepében még így is Rudolf Pétert és Bajor Imrét kell elviselni. Női fronton természetesen Oroszlán Szonja domborít, valamint Kéry Kitti, aki az egész film egyetlen igazi üde színfoltja. A mellékszerepekben szintén már megunt arcokat találunk, ráadásul a rövid epizódszerepekbe borzalmasan erőltetetten préseltek bele láthatóan minél több bulvársztárt.

Aztán az alakítások: teljesen hiteltelen helyzetek teljesen hiteltelen tálalásban.

Az eleve egy marha nagy kérdés, hogy mégis hogy a francba gondolták, hogy létezik olyan idióta, aki elhiszi a női ruhába öltözött Rudolf Péterről, hogy valóban nő, nem csak egy szerencsétlen sorsú transzvesztita. Az pedig külön vicces, hogy több, mint hatvan éve Latabárból fényévekkel hitelesebb nőt csináltak, mint Rudolfból 2005-ben, még akkor is, ha a koncepció része volt, hogy csak annyira legyen nő, amennyire magát azzá tudja alakítani. Mindenesetre ezt az összes szereplő bekajálja, épp csak annyi tűnik fel nekik, hogy a mádám kicsit csúnya. Igaz, olyan az egész, mintha ebben a filmben mindenki szellemi fogyatékos lenne. Megy az óbégatás, a szerencsétlenkedés, és az alkotók azt hiszik, ez vicces. Pedig nem, ez ripacskodás. Ráadásul a legszarabb fajtából.

A film legemlékezetesebb jelenete Bajor diszkós alakítása, ahol már tényleg azon jár a néző agya, hogy valóban totálisan degenerált itt mindenki, és ezt szánják poénnak, vagy egyszerűen csak nagyon csúnyán hülyének vagyunk nézve.

Nem húzom tovább: ilyen szar filmet ebben az országban még nem forgattak. Ilyen szintű debil faszságot magyar moziban még nem vetítettek.

Ez maga a film műfajának megcsúfolása, a néző totális lenézése, az elődök megalázása.

Tényleges letöltendő börtönbüntetést érdemelne valami hardcore fegyházban az, aki erre pénzt adott, aki ezt leforgatta, aki ezt megvette. Egy húsz méter vastag falú betontömbben a világűrbe kéne kilőni az összes szerencsétlent, aki ennek a megvalósításában részt vett, aki ebben szerepelt, azt meg pláne.

Ezek voltak az első gondolataim a film után. Aztán finomítottam: Kern Andrást például azért nem lőném ki a világűrbe büntetésül, mert akkor hogy néznénk több Woody Allen-filmet szinkronosan? Scherer Pétert és Mucsi Zoltánt meg mondjuk azért nem, mert a film kevés, legalább minimálisan vicces pillanatát ők okozzák. Még vannak egy páran, akiket megkímélnék, de nem sokan. A többiek húzzanak a Marsra! Ahol a cseh 2-t befogni lehetetlen, haha. Vissza se többet!

Ez az a film, amiről már képtelenség normális kritikát írni, hiszen a megtekintése után a szerencsétlen szerző azzal van elfoglalva, hogy darabokra hullott agyát valami épkézláb technikával újra használhatóvá tegye. Nehezen megy.

A film láttán érzett keserűség pedig attól válik igazán erőssé, hogy bármennyire is aranyérmes nézhetetlen kategóriában az Egy szoknya, egy nadrág, mégsem egyedien szar filmről van szó. Nem csak a Kabay-Gyöngyössy páros egy újabb borzalmáról, amit hamar elfelejtünk. Szinte majdnem ilyen rossz a legtöbb magyar közönségfilm, szinte mindig ugyan ezt a gyomorforgató ripacskodást adják el magyar vígjáték címszó alatt.

Emiatt érzem létjogosultságát bőven annak a sósavas köpetnek.