molot navrud - mistablog 2.0

Elmondom, mi van.
Zene, film, média, politika.
Ilyesminden.

Legutóbbi kommentek

Régi blog

Hív a Nagy Folyó!

2008.06.13. 16:40 mista

Elolvastam ezt a cikket és megvilágosodtam. Rájöttem, mit kell tenniük azoknak az önmagukat folyton a magyarkodásban, magyarnak levésben meghatározó, nemezsapkás félbolondoknak, akik folyamatosan Nagy-Magyarország térképet lengetnek mindenhol, ahol csak módjuk van rá.

Mivel látványelemekben az ősi múlt megidézése általában amúgy is rettentő pöpecül megy ezeknek a derék embereknek, gondolom a sámánkodás, meg az ilyen-olyan áldozatok bemutatása se okozna különösebb gondot nekik, a totális baromságokba vetett önfeledt hit pedig default bennük van. Így nincs más hátra, mint az évenkénti rendszeres áldozatbemutatással (hogy az pontosan mi legyen, meghagyom nekik) egybekötött nemzeti rock fesztivál megtartása a Tisza és egyéb magyarországi határfolyók megfelelő szakaszain. Mert a természet végül majd megold mindent, visszaszerzi az orvul elrabolt területeket. Borulj hát térdre a Nagy Folyó előtt!

El fog tartani pár száz, vagy pár ezer évig is talán, de addig legalább megvan a program. Jobb, mint nagykövetségek elé vonulni zászlót égetni, jobb, mint félkatonai szervezetekbe tömörülve keménykedni egyébként nyugodt nagyvárosok főterein, ha pedig még össze is kötik mindezt mondjuk az árterek gondozásával, akkor pedig jobb, mint bármi, amit ezek a hatalmas nemzeti lélekkel megáldott polgárok együtt valaha elkövettek. Úgyhogy, hajrá!

73 komment

Címkék: politika hülye felhívás nagymagyar

A bejegyzés trackback címe:

https://mista.blog.hu/api/trackback/id/tr89518657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.13. 19:26:33

mista
Te is igazi ároktemető vagy.

imperial 2008.06.13. 19:37:19

"jobb, mint félkatonai szervezetekbe tömörülve keménykedni egyébként nyugodt nagyvárosok főterein"

Tudjuk, csak a cigányok keménykedhetnek, mikor bandákba tömörülve nyugdíjasokat és tanulókat vernek össze párszáz forintért vagy mobiltelefonért. Az amúgy nyugodt nagyvárosok főterein, mint pl. a Blahán.

imperial 2008.06.13. 19:44:06

Kecskemét – 3 cigány vert agyon egy 16 éves fiút
Miskolc – 3 cigány vert agyon egy 58 éves férfit
Szeged – biztonsági őrt késelt meg életveszélyesen egy cigány
IV. ker – idős asszonyt szurkált halálra egy cigány
VII. ker – biztonsági őrt késeltek a cigányok
VIII. ker. – diáktársát verte halálra egy cigány
VIII. ker. József körút – 37 éves nőt késelt meg egy cigány
VIII. ker. Szentkirály utca – 26 éves férfit késelt meg egy cigány
Szombathely – 2 cigány késelt meg egy főiskolás fiút
Győr - 5 cigány vert meg életveszélyesen egy 20 éves fiút
Miskolc – 3 cigány bántalmazott egy idős nőt
Szolnok – 3 bicskás cigány kirabolt 2 fiatal lányt
Kőbánya-Kispest – 3 cigány bántalmazott egy 21 éves fiatalembert
Szolnok – cigányok bántalmaztak egy 17 éves lányt

Fene ezekbe a "nemezsapkás félbolondokba", állandóan megzavarják a nyugalmat...

holokamu 2008.06.13. 19:51:19

"Ilyennek képzelek egy full paranoiás zsidót."

Van belőlük néhány és a kreténségüket ilyen hülye blogokon élik ki.

nevetőharmadik 2008.06.13. 20:02:11

"Avraham NetJézus · szombat.org/bin/forum/topic.php?id=81&page=6 2008.06.13. 19:38:28
Ilyennek képzelek egy full paranoiás zsidót."

Ebben semmi paranoia nincs. Ebben csak gúny és lenézés van. Mellelseg majdnem vicces is :D

mista · http://langologitarok.blog.hu 2008.06.13. 20:04:52

nem toljátok rosszul, de azért még mindig ez a komment a best:

mista.blog.hu/2008/05/19/kulonben_penzehes_leszel_es_hazug_kedves_talmacsi_gabor#c2257785

mondjuk legalább megvan az ellentétpárja is a full paranoiás zsidóval :D

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.13. 20:12:03

mista
most őszintén... szerinted ez a post demagóg?

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.13. 20:14:55

vagy a demagógia az ballib kontextusban értelmezhetetlen?

mista · http://langologitarok.blog.hu 2008.06.13. 20:32:56

AdamT: most őszintén: szerintem ez a poszt egy vicc. amellett pedig, hogy vicc, némileg olvasható és érezhető belőle a véleményem egy társadalmi csoportról. egy rakás másik társadalmi csoportról pedig nem olvasható ki belőle a véleményem (pedig azokról is van). azokat a csoportokat csak a kommentelők hozzák szóba. hogy ki mennyire paranoiás, azt gondolom, például ebből is igen jól látszik.

ballib? ne sértegess kérlek, mert még moderálnom kell :D

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.13. 20:37:16

a vicc és a fricska közötti határvonalat szerintem simán átlépted... :)

mista · http://langologitarok.blog.hu 2008.06.13. 20:56:53

oké, akkor legyen fricska. úgy gondolom, jogos.

Egy Fecsike 2008.06.13. 20:59:56

A véleményeddel nem értek egyet, de gondolom azt fiatal korod és a már több nemzedéken átívelő agymosás is eredményezi.
Aminek a lényege, hogy gondolni se szabad arra, hogy 88 éve szétszedtek egy országot.
De erről nem foglak győzködni.

Más témában (zene) fontos lenne, ha dobnál egy emailt.

Bazsiba 2008.06.13. 21:05:51

Igen, erre mondja Garas, hogy az ilyen posztok iroi miatt jar Ő Auschwitzba:)

Joe 2008.06.13. 21:06:03

Undorító, ahogy ezek a libsi gyerekek próbálják nevetségessé tenni az olyan embereket, akik éreznek valamit a hazájuk iránt.
Sosem érettem, hogy az ilyen idiótáknak mi a nevetséges a történelmi Magyarország térképén (annak "lengetésén", vagy az arra való emlékezésen), vagy az ősi múltban... nyilván semmi, hiszen ez egy egészséges nemzet, egészséges fiának egyáltalán nem nevetséges, csak a liberalizmussal megfertőzött elmék ontanak ilyen hülyeségeket...

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2008.06.13. 21:06:41

nem szabad rá gondolni, hanem kell

Pelso 2008.06.13. 21:08:41

Abszurdisztán....


Mista. Szerintem, én értem üzeneted. De..., ugye nem vagy optimista?

mista · http://langologitarok.blog.hu 2008.06.13. 21:25:46

Egy Fecsike: dehogynem, szabad arra gondolni, hogy szétszedtek egy országot, sőt, néha kell is. azt azonban ez nem kell, hogy azt eredményezze, hogy ezek után nagy-magyarország térképet ragasztok az autóm hátuljára, meg ilyen-olyan nagykövetség elé járok zászlót égetni, és majdnem 90 évvel a történtek után is azért verem az asztalt, hogy most azonnal máris mindjárt csatolják vissza az összes elvett területet, aminek jelentős részén egyébként annak idején sem magyarok éltek.

sőt, azt gondolom, hogy azt sem kell, hogy eredményezze, hogy miután belegondoltam a minket ért szemétségbe, kiskocsmák leghátsó asztalánál busongva kárpátiát énekelek, meg nemezsapkába járok, hogy minden egyes pillanatában az életemnek azt kommunikáljam a világ felé, hogy én_magyar_vagyok és én_nagy-magyarországot_akarok!

azt meg pláne nem kell, hogy eredményezze, hogy azt gondoljam, mindenki, aki nem ért velem egyet és nem követi a példám, az nemzetietlen, sőt, az nem is magyar, hanem zsidó, kommunista, cigány, buzi, vagy mittomén micsoda még.

Pelso 2008.06.13. 21:42:00

Állitólag, "...nekünk Mohács kell".
Már nem kell. Meg van, folyamatosan. Marad is.

Mindfield 2008.06.13. 21:51:19

Na, akkor a béke megteremtése céljából tegyük hozzá, hogy a gárdisták cigányokkal menjenek rock-koncertre, meg sámánkodni. Meg van oldva a probléma.

User1 2008.06.13. 21:55:38

Miért gond nagykövetségek elé vonulni? Miért hgond a nagymagyarország térkép. Ne nézz oda vazze, én sem nézek oda, ha te a homokosokkal vonulsz és nem fikázlak érte.

Egy Fecsike 2008.06.13. 22:12:06

"aminek jelentős részén egyébként annak idején sem magyarok éltek."

Mivel a magyarok meg engedték (és most is engedik) a bevándorlást stb.
Ezen az alapon hamarosan a maradék országra is igényt tarthat Kína, és még egy néhány ország még afrikából is.
A nem magyarnak valló kisebbségről(?) nem is beszélve.

Tehát ezen az alapon nincs jogunk egy talpalatnyi földhöz se, mivel
ott (itt) idegenek élnek (éltek).

Az igazság az, hogy belénk nevelték, hogy ne mondhasd ki jóízűen:
Magyar Vagyok!

A szélső jobboldal nem keletkezik magától. Az idő csökkentené bázisát.
A nem magyarok pofátlansága hatványozottan növeli soraikat minden külön propaganda nélkül.

2008.06.13. 22:17:20

Na kedves blogger, te is jól megkaptad ezektől az idiótáktól. Ezeknek mindenki zsidó, meg cigány, még az anyjuk is.
De ne csüggedj, kevesen vannak és csak a pofájuk jár
Néha kicsit fel kell idegesíteni őket, hátha megüti őket a magyar guta.

akárki 2008.06.13. 22:24:00

Végigfutva a kommenteken tisztán látszik: megjöttek a nemezsapkás félbolondok.

2008.06.13. 22:28:10

Komolyan nem értem miért kell egy ilyenen kiakadni. Szerintem vicces volt. Csak ne lovat áldozzanak a folyók kegyeiért, mert annyit nem ér. Legyen inkább motor, a mai vitézek inkább azon nyargalásznak.

tomcat · http://www.bombagyar.hu 2008.06.13. 22:30:29

No és mit javasolsz az önmagukat folyton zsidónak levésben meghatározóknak? A folyamatos holocaust-megemlékezést már kitalálták maguknak, valami szellemesebbet.

minerel 2008.06.13. 22:30:59

Egy Fecsike
"Mivel a magyarok meg engedték (és most is engedik) a bevándorlást stb."

Ezzel a szöveggel a saját butaságodat bizonyítod.
Trianont saját magának köszönheti az ország. Azok a nemzetségek rég ott voltak csak mi foglaltuk el a területeket és zsákmányoltuk ki őket. Szerinted miért tudták szembefordítani velünk őket a 48-as szabadságharcban ? Biztosan nagyon kedvesen álltak hozzájuk az akkori urak. Aztán jött az un. jó kis monarchia amikor a magyarok kiharcolták a jogokat maguknak de a területén élő nemzettséget ugyanolyan elnyomásban tartották mint előtte minket az osztrákok. Szóval együk is meg amit főztünk a sok hülye Nagy-magyarországos meg üljön vissza az általános iskolai töriórákra.

minerel 2008.06.13. 22:38:19

Kár, hogy nem érte el a célját az osztrák császárság anno vagy akár kedvencetek Adolf apátok és kebelezte be Magyarországot ami után meg is szünt volna az létezni. Milyen szánalmasan hangzana mostanság a nemzetszociktól , hogy jaj az a pár millió magyar akiket eltüntettek volna a földröl miért emlékezzünk meg rólúk. Mert mindegyiknek az volt a célje ezt a népet eltüntetni. és akik ezt akarták azok nem a zsidok voltak hanem azok akiket ti istenítetek

jordán negatív 2008.06.13. 22:58:26

Arra gondolj zsidókám, hogy ha bekebelezték volna Magyarországot, akkor ti most hol élősködnétek? Akkor aztán hiába épülne a sok lakópark, ahová menekülni fogtok, mikor az arabok végleg a tengerbe rugdosnak titeket.

sóskatáska 2008.06.13. 23:07:19

jordan-
az arabok soha nem fogják tudni a zsidókat a tengerbe rugdosni

Beverneki Kemény Farkas 2008.06.13. 23:23:00

Sok barom horvát, román, tót, zsidó, baszk, ír, lengyel stb. feltétel nélkül imádhatja hazáját szégyenkezés meg leköpdösés nélkül. Nálunk meg divat rugdosni aki ilyesmire vetemedik, mégha túlzó vagy együgyű módon is teszi. Céltáblája lehet mindenféle infantilis pöccsnek, ld. t. szerző, aki bizonyára otthon a munkásőr fatertól azt hallotta, hogy nem szabad "magyarkodni"....
Egyébként szerintetek ez a horvát válogatott legyőzte volna Németországot, ha a játékosok nem a hazájukért küzdöttek volna?

Joe 2008.06.13. 23:23:42

"...és majdnem 90 évvel a történtek után is azért verem az asztalt, hogy most azonnal máris mindjárt csatolják vissza az összes elvett területet..."
Miért, 90 év múlva már minden igazságtalanság jogos lesz?Minden hazugság igaz lesz, és ezt ráadásul nekünk magyaroknak kellene elismernünk (a te logikád szerint)?

Jó, akkor pár év múlva az állítólagos holokausztot, meg a zsidó deportálásokat majd maguk a zsidók ünneplik meg, hogy az bizony milyen jó, igazságos és jogos dolog volt... mert eltelt 90 év, akkor már nem tiltakozunk ellene, inkább elfogadjuk, érvelünk mellette, és örülünk neki, hogy milyen jó.

mista · http://langologitarok.blog.hu 2008.06.13. 23:51:19

urser1: miért gond majdnem 90 évvel később például a román nagykövetség előtt zászlót égetni? például mert szánalmasan nevetséges. csak azt kommunikálja a világ felé, hogy mi, magyarok annyira ostobák vagyunk, hogy ennyi idő elteltével is még pusztán ennyire vagyunk képesek, eddig jutottunk a történtek feldolgozásában és még rohadtul távol állunk az egész kulturált, emberi, a kornak megfelelő lereagálásától és a hozzá való alkalmazkodástól. miert mégis mi a lófaszra megyünk a zászlóégetéssel? kinek lesz attól jobb? mert mi megmutatjuk nekik, vagy mi? elit öngyilkos alakulat?

mista · http://langologitarok.blog.hu 2008.06.13. 23:56:41

tomcat: már gondolkoztam a dolgon, ki fogok találni nekik is valamit :) mert egyébként teljesen át tudom érezni, amikor valaki azt mondja, hogy borzalmasan unja már a folyamatos holocaust-megemlékezéseket. (ide sorolom például a témában sorra készülő filmeket is)

mista · http://langologitarok.blog.hu 2008.06.14. 00:00:03

Beverneki Kemény Farkas: azért verték el a németeket a horvátok, mert németek szarul tolják, a horvátok meg jól :D

mista · http://langologitarok.blog.hu 2008.06.14. 00:03:58

Joe: nem lesz egyetlen igazságtalanság sem jogos az idő múlásával. trianon sem. de tovább kéne lépni, mert különben belefulladunk a saját bűzűnkbe. ez az egész röviden és tömören ennyiről szól.

egyébként folyamatosan csalódok az index-címlapos megjelenéseknek köszönhetően idelátogató kommentelőkben. itt nyomjátok már órák óta és még egyikőtöknek sem jutott eszébe Trianon Tagadó Tibi alias 3T néven kommentelni :(

Hellisfitar 2008.06.14. 00:19:16

Éppen tárgyaltam egy sráccal a vonaton, hogy az ír választópolgárok, e piciny uniós nemzet tagjai milyen ügyesen megvétózták az EU-alkotmányt, mert meg merték mutatni, hogy ők is valakik, a sarkukra álltak, kinyilvánították véleményüket, fricskát mutattak félmilliárd embernek, mertek önállónak mutatkozni, "mertek nagyok lenni".
Ugyancsak apró hazánkban, apró nemzetünk tagjai részéről meg ilyen blogok születnek. Hát igen, ilyenkor az ember már tényleg csak sóhajt és keserűen köp egyet a földre.

SS boy 2008.06.14. 00:41:40

Na ennek a ciknek az iroja is egy verbajos genhulladek zsido. Ohh istenem, csak egyszer megeljem azt a napot, amikor a salyat szememmel latlak benneteket sorakozni a marhavagonok elott deportalasra varva.

Nádasi Balázs 2008.06.14. 01:13:42

"azt meg pláne nem kell, hogy eredményezze, hogy azt gondoljam, mindenki, aki nem ért velem egyet és nem követi a példám, az nemzetietlen, sőt, az nem is magyar, hanem zsidó, kommunista, cigány, buzi, vagy mittomén micsoda még."

--- egyszerre együtt mind :P Sikerült megfogalmazni a belső ellenségképet -- a szélsőjobbosok kivetítik a velük-egyet-nem-értő magyarokra ezeket a sztereotípiákat.

minerel nevű bloggernek mondom, hogy az általános iskolai töritanítás lófütyi, a középiskolaiban pedig eleve bele van kódolva, hogy minket igazságtalanság ért (ami igaz is), és ezt gyakran erősen jobboldali beállítottságú töritanárok még egy picit jobboldalibban értelmezik. Amiről te beszélsz, az a tankönyvből való kibámulás, saját fő után való menés, önálló tanulás, ami hiányzik sok-sok emberből.

Megjegyzem, hogy annak idején Teleki Pál készített egy úgynevezett "vörös térképet", egy hatalmas felmérését a Magyarország területén élő nemzetiségeknek, amin vörössel a magyar volt jelölve (innen a térkép neve). A béketárgyalásokon ez nagy hatást tett a győztes felekre, ám, mint tudjuk, addigra a népek önrendelkezési jogát hirdető Wilson amerikai elnök már ugyanúgy háttérbe szorult, mint az angol miniszterelnök Lloyd George, és a francia Clemenceau diktált (akit hazájában nagy hősként tisztelnek). Esetleg hajlottak volna a békediktátum szerzői, hogy a vörös térképet figyelembe véve hozzanak létre országokat, ám a magyar követ Apponyi azt a szigorú utasítást kapta otthonról, hogy az ország területéből semmit se hagyhat el, hogy az ország területének megcsonkítása maga a nemzethalál, ami a "nem!nem!soha!" jelszóban fejeződött ki leginkább. Amikor Apponyi ezt előadta, a Teleki-féle vörös térkép onnantól kezdve érdektelenné vált, nem a népek önrendelkezési joga volt a fontos, hanem, hogy minél több, egymással acsarkodó államot hozzanak létre ebben a térségben, hogy a francia befolyás minél jobban érvényesülhessen.

Az egész békediktátum abszolút igazságtalan volt, ahogy arra a későbbi fiatal és agilis német kancellár, Adolf Hitler is állandóan rájátszott, és a nyugati országok lelkiismerete győzedelmeskedvén, Németország visszakapta a Saar-vidéket és Ruhr-vidéket is, és addig engedtek neki, amíg csak lehetett, sőt, azon is túlmenően (Chamberlain brit miniszterelnök nagyon híres, repülőgépből leszálló, a Hitlerrel kötött paktumot meglobogtató fényképe szerintem mindenkinek beugrik). Annak ellenére, hogy a békediktátum Versailesben igazságtalan volt, ne véljük, hogy csipetnyi igazság se volt benne, hiszen tény és való, hogy a magyarok vezetői korábban az ország minden nemzetiségének önrendelkezési vagy autonómia-jogát igyekeztek eltiprani, már akkor is a vélelmezett magyar felsőbbrendűségre hivatkozva.

Persze, ez az egész hosszú hozzászólás csak részben érinti az eredeti blog témáját; a lényeg szerintem azon van, hogy a nagymagyarország-hívők egyfelől nevetségesek, másfelől pedig az örökös sirámaikat és fájdalmaikat rendszeresen a vélelmezett belső ellenségképen vezetik le, amit az egész magyarság megszenved, és ennek véget kéne vetni.

lunatik 2008.06.14. 01:31:06

ja, és a németeknek pedig a lengyeleket sikerült lenyomni Lukas Podolski góljaival.
Hakan Yakin pedig megszerezte a vezetést svájcnak a törökök ellen.
milyen jó is hogy vannak ezek a nagy hazafiak, ugye?

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2008.06.14. 01:38:15

Legjobb!

Bár pl. Erdélynél a kivitelezésen felül látok némely elméleti problémákat körvonalazódni (többek közt: határfolyó hiánya), na de azért probléma a probléma, hogy meg lehessen oldani aztat, és hát bizakodunk, mert - mint helyesen megfigyelted -, a szellemi kapacitásban nem szűkölködünk.

Ej, a Tisza, magyar folyó, magyar földet visszahozza Magyarhonba.

No de ne legyen hályog szemünkön, vigyázó tekintetünk vessük az Dunára (Dunaj)! Hol is van a középvonala (vagy mi az istennyila) a szlovákiai elterelés után? Mi lesz, ha a tótok benyújtják a földhivataiba a telekhatár-megállapítási kérelmet? Borús fölhőket láték.

zsotti 2008.06.14. 01:44:42

Jó ez a blog.

Szerencsétlen ballibesek nem látják, hogy a saját sirjukat ássák veszetten.
Nemsokára a szélszőjobb táborban is lesz annyi ember (meg a kissebbségi bűnöző), mint a ballib oldalon.

Megérdemlik.
Az országért kár.

comm 2008.06.14. 02:34:50

A poszt maga érdektelen, a hozzászólások annál érdekesebbek.
Egyszerre szórakoztató és tragikus a kommenteket olvasni. MIndkét táborban szörnyő ellenségtudat képe ül, legyenek azok az öldöklő cigányok és az országot ellopó zsidók, vagy a gyújtogató árpádsávos nagymagyarok és a felvonulgató neonácik. Ezeknek az ellenségeskedéseknek a gyökere szerintem ott van, hogy a magyar társadalom nem képes feldolgozni a történelmi tényeket és szüleik (ez alapján) közvetített értékrendjét.
Vannak akik körömszakadtukig ragaszkodnak nemzettudatukhoz, és igenis szeretnek emlékezni, elmélkedni a múlt igazságtalanságain, és ennek hangot is adnak.
Egyesek pedig ezt a végsőkig elutasítják, ózdkodnak az olyan szavaktól mint a nemzet vagy a haza, akit magyar zászlóval látnak rögtön félkatonai szervezetbe járónak titulálnak.
Ez mindkét részről egy BETEG NEMZETTUDAT! Értelmes emberek lévén ezen változtanunk kell, mert ez a Magyarországon lévő gondok fő forrása. Figyeljünk kellő szepticizmussal minden radikális eszme forrását jöjjön az akármelyik oldalról.

Kelemen M 2008.06.14. 02:41:44

Kedves Nádasi Balázs!

Apponyi azt mondta, hogy ,,Nem tétovázom azonban és nyíltan kimondom, hogy a békefeltételek, úgy, amint Önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítások nélkül, elfogadhatatlanok."

Tehát nem teljes egészében vetette el. Hanem népszavazást követelt és ez nagy különbség!

borzz 2008.06.14. 03:48:16

Hellisfitar
"...az ír választópolgárok, e piciny uniós nemzet tagjai milyen ügyesen megvétózták az EU-alkotmányt, mert meg merték mutatni, hogy ők is valakik, a sarkukra álltak, kinyilvánították véleményüket, fricskát mutattak félmilliárd embernek, mertek önállónak mutatkozni, "mertek nagyok lenni".

Sajátos nézőpont. Éljen a törpe nemzet, amelyik tökösen beint félmilliárd embernek, akikkel mellesleg egy unióban volna, vagy mi. Akkor legalábbis egy unióban volt, amikor zokszó és sarkra állás nélkül befogadta az országa fellendítésére szánt uniós pénzeket, amiket más országok adófizetői álltak.

borzz 2008.06.14. 03:56:12

Beverneki satöbbi
"Sok barom horvát, román, tót, zsidó, baszk, ír, lengyel stb. feltétel nélkül imádhatja hazáját szégyenkezés meg leköpdösés nélkül. Nálunk meg divat rugdosni aki ilyesmire vetemedik"

A provincializmus minősített esete, amikor nemcsak a világról nincs képe valakinek, de a saját régiójában működő eszme- és kebeltársairól sem. Ti. a horvát, román, szlovák, zsidó stb. hasonszőrűeknek szó szerint ugyanez a bánatuk és minket irigyelnek, mert bezzeg nekünk lehet gárdánk, bezzeg a magyar náci masírozhat. Fel kéne tán venni egymással a kapcsolatot és egymás vállán sírni:-)

borseccovasnatirgumurestrnava 2008.06.14. 06:22:59

mista: szerintem a te dógod!

'szt tartsd is magadban

Egy Fecsike 2008.06.14. 07:09:34

Kedves minerel!
Keress rá légyszives a "betelepítések magyarország" szavakra,
akkor esetleg kicsit majd másképp látod az eseményeket.
Kiderül kiknek engedte meg az aktuális magyar vezetés a letelepedést.
A trianonhoz vezető események már 1000-ben elkezdődtek.

Mit szólna pl. az USA, ha Kina igényt tartana azokra az amerikai területekekre, ahol jelenleg a lakosság többsége kinai? :O)

Egy Fecsike 2008.06.14. 07:18:01

Kedves SS boy!
Ezzel a hozzászólásoddal sokat segítettél az ellenségeinknek.
Ha nem a magyarokat akarod segíteni, akkor jobb ha hallgatsz!
A nem magyarnak vallók, legalább a saját népük érdekét nézik.

K. 2008.06.14. 07:27:02

mista igazán kimehetnél a dunapartra és belelőhetnéd magad a folyóba, mondjuk az őseid iránti tiszteletből.

Zoli 2008.06.14. 07:45:31

Nagyon rosszul látod a dolgokat, nem kell ide rockfesztivál. Mindez az Atilla-dombból kisugárzó szíriuszi eredetű erőtérnek köszönhető, amely egyszerűen folyamatosan tolja arréb a Tisza nyomvonalát az ukránok felé. Tehát rockfesztivál helyett még több fizető vendéget az Atilla-dombra, amely e mágikus kisugárzást tovább erősíti!

Pelso 2008.06.14. 08:05:43

...... Miért ne lenne szabad itthon magyarkodni? Hol, mikor történt olyan, hogy valakik józan, mértéktartó módon demonstrálták hazafiságukat, tisztességes nemzettudatot, -s ezért atrocitás érte őket?

User1 2008.06.14. 08:14:38

Mista, te nem érted ezt az egész Trianont. Az osztrák nagykövetség elé miért nem mennek tüntetni? Nem tűnt fel neked?

Ahogy te kiállsz a zsidókért, mások a magyarokért. Nem érted, te itt jól élsz, hanem a szlovákiában, vagy erdélyben lévőkért, akiket az ottani hatalom magyarságukért ilyen-olyan módon szivat.

Elégetnek egy zászlót? Na bumm, nem egyforma emberek mennek tüntetni, de még ez sem jellemző.

Azért azt te hogy képzelted, hogy tüntetni, demonstrálni csak a ballibnek lehet, az összes többi szabálytalan, kirekesztő.

Pszt! 2008.06.14. 08:25:04

Ismét bebizonyosodott, hogy ezeknek a szélsőjobbos tahóknak még humorérzékük sincs.

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.06.14. 08:42:33

Akkor most elmondom, hogy van. Először válaszolok borzznak az írekkel kapcsolatban:

"Éljen a törpe nemzet, amelyik tökösen beint félmilliárd embernek, akikkel mellesleg egy unióban volna, vagy mi. Akkor legalábbis egy unióban volt, amikor zokszó és sarkra állás nélkül befogadta az országa fellendítésére szánt uniós pénzeket, amiket más országok adófizetői álltak."

Tehát te szerinted a befogadott, "törpe" nemzet hálátlan mert elfogadta a "fellendítésére" szánt uniós pénzt de amikor egyszerre kellett volna lépni akkor eloldalgott. Ember, te tényleg hiszel ebben? Szerinted ez az unió valami jóságos nénike akinek nem illik visszaszólni? Ne haragudj - távol álljon tőlem a sértegetés - de szerintem a te gondolkodásodban keveredett az uniós agymosás a kommunista szolgalelkűséggel.

Az unió egy szövetség. Mindenkinek lehet véleménye. Az írek a saját jövőjük felett döntöttek, érvényes szavazáson. Jogukban állt. Az elfogadott pénz nem kötelezi őket semmire, miért is kötelezné? Egyébként minket sem. Meg kéne tanulni - neked is - felemelt fejjel tagnak lenni valahol, nem örök kutyahálával csaholni a gazdinak. Érted, ilyen egyszerű. Az életünk nem katonáskodás, ott tényleg nincs visszapofázás. Egyébként tudod mire mondtak nemet az írek? Nézz utána, javaslom. Lehet, hogy te is nemet mondtál volna ha ismered a részleteket.

A másik meg az állandó nemezelés. Magyarország a tietek is tisztelt - hogyan mondjam, hogy ne tűnjön sértésnek - "nem nemezsapkás" polgártársaim. A ti érdeketek is, hogy a cigány ne röhögjön a pofátokba, ha dolgozni kell és a ti érdeketek is, hogy kinyomjátok innen a mutyizó, összetartó, kozmopolita, országnélküli elemeket. Kicsit nézzetek körül, van szemetek: látni fogjátok magatok is mi megy itt. Az ország mindenkori felelős vezetői a saját gazdagodásuk érdekében eladták a jövőtöket - ennek majd a gyerekeitek fogják meginni a levét.

K. 2008.06.14. 08:49:08

pszt te mi vagy? liberális? zsidó? szocialista? netán kommunista?
Szerintem kipróbálhatnád, milyen az elgázosítás: csukd be otthon az ajtókat, ablakokat, nyisd ki a gázcsapot, és térj nyugovóra. Akkor majd nevetünk :)
Ugye milyen vicces? :)

Pelso 2008.06.14. 08:53:08

Na, mégegyszer, csak nem kinos a kérdés?;
Miért ne lenne szabad itthon magyarkodni? Hol, mikor történt olyan, hogy valakik józan, mértéktartó módon demonstrálták hazafiságukat, tisztességes nemzettudatot, -s ezért atrocitás érte őket?

Lövenhorn 2008.06.14. 08:56:23

Nem tetszik a tarsolylemez meg a bőgatya? Hogy derék nemzetvezetőnket idézzem:el lehet menni!
A picsába gyorsan....

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.06.14. 08:59:13

Pelso:

például itt, olvasgass:

szombat.org/bin/forum/forum.php?id=1

Ajánlom regisztrálj és tegyél fel bármilyen kérdést "nemzsidóként". Röpülsz azonnal, garantálom. Ennyit a toleranciáról.

Krumi 2008.06.14. 10:09:16

Nem tartom jó ötletnek a "hatalmas nemzeti lélekkel megáldott polgárok" sértegetését, lenézését, kigúnyolását. Nagy hiba csúfot űzni azokból akiknek megakadt a lemezük Trianonnál. Nem biztos, hogy csupán a műveltség és az intelligencia hiánya okozza azt az állapotot, amelybe kerülve az ember szégyennek tartja a nemzetárulást, netán félti a határon túl rekedt testvéreit.
A nemzeti érzés olyan, hogy egészen különböző okokból vagy van, vagy nincs, kellemetlenül túlcsordul, esetleg egy másik nemzeti érzés irtja ki emezt. A nemezt.
Nincs ezzel semmi baj, ám rosszat sejtet, ha ennyire nem értjük egymást. "Mélymagyarokat" üldöznek könnyed, ráérős, nagyonvicces emberek, akik érvelését teljesen átitatja az intellektuális és már-már a biológiai fölény érzése. Szerintem ez tévút. Tudom, cinikus dolog az áldozat felelősségét boncolgatni, de a kocsifeltörések ellen nem az ülésen hagyott laptoppal, a nemi erőszak ellen nem bugyikát villantó minivel, a nácizmus ellen nem a felsőbbrendűség hangsúlyozásával küzdünk legeredményesebben. Ettől persze bűn a lopás, elviselhetetlen az erőszak és borzasztó a nácizmus.

Pelso 2008.06.14. 11:03:41

Avraham NetJézus.
Pro-kontra lehetne ide bőven linkeket tenni, viszont nem erről van szó.
Kit üldöznek itthon azért, amiért józan hazafiságát kulturált módon, megfelelő időben s helyen, méltóságteljesen demonstrálja?

Dani 2008.06.14. 12:25:06

"józan hazafiságát kulturált módon, megfelelő időben s helyen, méltóságteljesen demonstrálja" - ez nagyon szűk és tág kategória is lehet, ezért lásd be, hogy alkalmatlan a vitára: lehetne mondani rá akármit, azonnal meg is lehetne cáfolni :)

Viszont: hallottál valaha olyan jobboldali rendezvényről az utóbbi 20 évben, ahol valakit származása vagy vallása miatt bántottak vagy megvertek? Nem. Ennek ellenére ezek folyamatosan a baloldali és libsi sajtó kereszttüzében vannak, szélsőjobboldalinak, fasiszának, nácinak titulálva őket, alaptalanul. Náci hordák garázdálkodnak az utcákon, ajvé-ajvé :)

mista · http://langologitarok.blog.hu 2008.06.14. 12:42:24

"Ahogy te kiállsz a zsidókért, mások a magyarokért"

hol álltam én ki a zsidókért? a posztban hol van egyetlen árva betű is, ami szóba hozza a zsidókat, vagy bárki mást a nagymagyarokon kívül?

döbbenetesek vagytok komolyan, ennek a posztnak a megírása, rájöttem, leginkább arra volt jó, hogy bebizonyítsa itt is, mennyi paranoiás agyatlan idióta les minden pillanatban arra, hogy egy kurva jót gyűlölködhessen, nácizhasson, zsidózhasson, kommunistázhasson, meg elmondhassa, mennyire szívesen zárná gázkamrába a másik kommentelőt, akiről azt se tudja, kicsoda.

(és most ne írja senki, hogy a poszt is gyűlölködő, mert nem az. mint leírtam már, ez a poszt egy vicc. maximum fricska. most éppen azoknak, akikről szó van benne. máskor majd mások lesznek terítéken.)

ja, és amúgy csak azért nem moderálom ki a banda felét, mert kurvára lusta vagyok hozzá.

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.06.14. 12:43:25

Pelso:

Nem hiszem, hogy azt a játékot kellene játszanunk, hogy én érveket hozok fel te pedig erre-arra hivatkozva visszahajigálod őket és végül ezzel támasztod alá az igazadat.

Ezért megkérdezném tőled: ha már ilyen kereteket fektetsz, akkor mi számodra a "józan" hazafiság, "kulturált mód és megfelelő hely" és mindezek demonstrációja. Ezt azért kérdezem, mert az nem baj ha te állítod fel itt a játékszabályokat csak tudjunk mi is róla hogy mik is azok.

kkk 2008.06.14. 12:54:07

mista, de valójában azért zsidó vagy ugye? mert úgy látszik. :-D

mista · http://langologitarok.blog.hu 2008.06.14. 14:43:35

nem, én egy "TIPIKUS BESZŰKÜLT LÁTÓKÖRŰ, IDIÓTA FIDESZES" vagyok, ja meg "ÁLLANDÓAN GYŰLÖLKÖDŐ, KIREKESZTŐ, PESSZIMISTA FIDESZES BETEG". ezt már andika is megmondta, itt is linkelve van fentebb. hát nem olvassátok a kötelezőt?

1voltMakis 2008.06.14. 16:05:31

szerintem ennek a mistanak egyszer a fulebe szorult egy rotringkupak. pont ugy beszel, mintha..

Pelso 2008.06.14. 16:24:10

Avraham NetJézus.

Első bekezdéssel egyetértek. Tovább:

A józan hazafiság: az, aminek demonstrációja nem rövid ill középtávu politikai célok megvalósitásához szolgál segédeszközként, s pl nem némely történelmi tragédiánkbol fakadó jogos sértettségünk mai viszonyokra töténő ráerőszakolása. Az, hogy elviselem s tolerálom mindazok viselkedését és LÉTÉT!, akiknek van egy közös jellemzőjük: A Magyar Köztársaság állampolgárai...
Megfelelő hely: bárhol, amig a cselekménysorozat nem megy át agymosott üvöltözésbe.
Kulturált mód: pl azon sokak viselkedése , akik képesek anélkül megemlékezni nemzeti ünnepeinken, hogy kivetkőznének emberi mivoltukbol.

ohmyFgod 2008.06.15. 18:16:51

" comm 2008.06.14. 02:34:50
A poszt maga érdektelen, a hozzászólások annál érdekesebbek.
Egyszerre szórakoztató és tragikus a kommenteket olvasni. MIndkét táborban szörnyő ellenségtudat képe ül, legyenek azok az öldöklő cigányok és az országot ellopó zsidók, vagy a gyújtogató árpádsávos nagymagyarok és a felvonulgató neonácik. Ezeknek az ellenségeskedéseknek a gyökere szerintem ott van, hogy a magyar társadalom nem képes feldolgozni a történelmi tényeket és szüleik (ez alapján) közvetített értékrendjét.
Vannak akik körömszakadtukig ragaszkodnak nemzettudatukhoz, és igenis szeretnek emlékezni, elmélkedni a múlt igazságtalanságain, és ennek hangot is adnak.
Egyesek pedig ezt a végsőkig elutasítják, ózdkodnak az olyan szavaktól mint a nemzet vagy a haza, akit magyar zászlóval látnak rögtön félkatonai szervezetbe járónak titulálnak.
Ez mindkét részről egy BETEG NEMZETTUDAT! Értelmes emberek lévén ezen változtanunk kell, mert ez a Magyarországon lévő gondok fő forrása. Figyeljünk kellő szepticizmussal minden radikális eszme forrását jöjjön az akármelyik oldalról. "

Köszönöm szépen!
Nagyon jó meglátás, sajnos kevesen jutottak még el idáig.

Tarika 2008.06.16. 09:22:18

Én úgy gondolom, hogy akinek nagy-nagy magyar öntudata van, és igazi magyarnak érzi magát, az először is saját maga legyen magyar, és elsősorban tudjon magyarul ÍRNI meg BESZÉLNI!!!! Megköszönöm a magyar nyelvű emberek nevében, akik gyermekkorukban a magyar nyelvtant is megtanulták, merthogy az is a magyar nemzet szellemi örökségéhez tartozik :)
süti beállítások módosítása