molot navrud

Gondolom, a legtöbben már látták az alábbi klippet, hiszen az elmúlt hetekben webszerte millió helyen felbukkant, viszont akik eddig mégis lemaradtak róla, azok most rögtön pótolhatnak. Amit egyébként nem csak azért érdemes megtenni, mert a videó marha vicces, hanem mert a számot a The Brighton Port Authority követte el, ami bizony a jelenlegi állás szerint úgy tűnik, Norman Cook következő - hosszabb ideig és több lemezig is kitartó - alteregója lesz a Fatboy Slim hibernálása/nyugdíjazása/kinyírása utáni időkben. Ezt egyébként (mármint, hogy a The BPA mögött Cook áll), gondolom, a kicsit is avatottabb fülűek minden előzetes infó nélkül (leszámítva a már eleve árulkodó nevet), pusztán a szám meghallgatása után máris sejtették, de azért legyünk tekintettel a többiekre is.

Az Eb csoportmeccsei után két dologban voltam egészen biztos. Az egyik, hogy Hollandia megállíthatatlan és megnyeri a tornát, a másik, hogy valamiért az összes meccs összes közönsége folyamatosan a White Stripes Seven Nation Army című számát kántálja. Előbbinél egészen biztos voltam abban, hogy azt is tudom, miért fog így történni, utóbbinál viszont gőzöm sem volt, miért pont azt éneklik megállás nélkül. Egy ideig még azt is gondoltam, hogy talán csak rosszul hallok. Aztán minden kiderült.

Az, hogy Hollandia biztosan nem nyeri meg az Eb-t, már jó régen, az meg, hogy miért az említett szám volt a közönség kedvence, számomra pár napja. A döntő előtt nem bírtam tovább és utánanéztem. Aztán ki is került ide tegnap este a szám. Úgy voltam vele, majd ma leírom röviden az okokat, meg sportvonatkozását is, de beelőzött az Index Zeneblogja, úgyhogy tessék elolvasni ott, mert érdekes.

Egyébként egy cseppet sem lep meg, hogy a közönség folyamatosan alternatív himnuszokat kerít magának az ilyen nagy tornákon, pláne ezen a mostanin. Mert hiszen azt vajon mégis ki a fene gondolta komolyan, hogy Enrique Iglesias és DJ Bobo dalait bárki is igazán magáénak érzi majd?

Jó ideje nem frissül a mistablog 2.0, ezt gondolom mindenki nehezen viseli, de már nem kell sokat várni. Pár nap és lesznek újra posztok, ha minden jól megy. Addig még türelem, ma estére pedig itt az alábbi videó, egyébként pedig hajrá spanyolok! Nem győzhetnek a németek! Remélem.

A mindig jólöltözött VV-t ma hajnalban Szeged belvárosában rejtélyes körülmények között összevizezte és összesarazta egy szintén robbant rejtélyes gejzír. Azt tanácsolta, ezt feltétlenül írjam meg itt, mert szerinte ez például sokkal érdekesebb, mint mondjuk amikor azt a szerencsétlen motorost cinkelem, meg mint amit úgy általában ide írok.

Régóta tartó barátságunkra való tekintettel megfogadtam a tanácsát.

Szomorú, vagy vicces, döntse el mindenki maga, de a Gálvölgyi János hatvanadik születésnapjára rendezett gálaest csakis egy isten háta mögötti humorcsatornán lesz látható, sehol máshol.

Írja mindezt Kiricsi a comment:comon, a hozzászólók jelentős része pedig hevesen anyázza az RTL Klubot, amiért - feltételezésük szerint - inkább huszadrangú senkihelyettesekkel foglalkoznak ahelyett, hogy ők adják a gálaestet. A maradék meg Gálvölgyit, amiért már rég nem humoros, vagy pusztán azért, mert egyáltalán létezik.

Nekem meg eszembe jutott egy másik megközelítés, meg is írtam oda, de most ide is kicsit bővebben, mert csak.

Gondolom, úgy volt vele az RTL Klub, hogy Gálvölgyit úgyis felköszöntik majd a ma este náluk látható Heti Hetesben cimborái. Jól elviccelődnek vele néhány percet, Bajor ugat kicsit fókahangon, Farkasházy elmond egy dögunalmas sztorit, ami Bonaparte Napóleontól indul, de valahogy Gálvölgyi lesz a vége, Hernádi affektál és nyöszörög aláfestésként, a híresen szerény ünnepelt pedig lesütött szemmel, kicsit zavarban megköszöni nekik a figyelmességet. Aztán ennyi elég is, a Poén!-on meg majd lemegy a gálaest és nézi, aki tudja.

Hiába is próbálom nem politikai oldalról megközelíteni, amint az említett posztot elolvastam, rögtön az jutott eszembe, hogy mivel feltételezhetően nem túl sokára (maximum két év) mindenképpen a Fidesz alakít kormányt, mostanában a nagy, országos kereskedelmi televíziók akkor járnak a legjobban, ha nem dörgölőznek lehetőleg egyik oldalhoz sem túl látványosan, pláne nem az MSZP-hez, sőt, kicsit inkább már a legnagyobb ellenzéki párt felé. Így aztán nem biztos, hogy szerencsés lenne főműsoridőben a köztudottan MSZP-vezérszurkoló Gálvölgyi hatvanadik születésnapját ünnepelni, mert az ilyesmire az új kormányok emlékezni szoktak. Ez pedig szerintem egy teljesen érthető hozzáállás.

Elolvastam ezt a cikket és megvilágosodtam. Rájöttem, mit kell tenniük azoknak az önmagukat folyton a magyarkodásban, magyarnak levésben meghatározó, nemezsapkás félbolondoknak, akik folyamatosan Nagy-Magyarország térképet lengetnek mindenhol, ahol csak módjuk van rá.

Mivel látványelemekben az ősi múlt megidézése általában amúgy is rettentő pöpecül megy ezeknek a derék embereknek, gondolom a sámánkodás, meg az ilyen-olyan áldozatok bemutatása se okozna különösebb gondot nekik, a totális baromságokba vetett önfeledt hit pedig default bennük van. Így nincs más hátra, mint az évenkénti rendszeres áldozatbemutatással (hogy az pontosan mi legyen, meghagyom nekik) egybekötött nemzeti rock fesztivál megtartása a Tisza és egyéb magyarországi határfolyók megfelelő szakaszain. Mert a természet végül majd megold mindent, visszaszerzi az orvul elrabolt területeket. Borulj hát térdre a Nagy Folyó előtt!

El fog tartani pár száz, vagy pár ezer évig is talán, de addig legalább megvan a program. Jobb, mint nagykövetségek elé vonulni zászlót égetni, jobb, mint félkatonai szervezetekbe tömörülve keménykedni egyébként nyugodt nagyvárosok főterein, ha pedig még össze is kötik mindezt mondjuk az árterek gondozásával, akkor pedig jobb, mint bármi, amit ezek a hatalmas nemzeti lélekkel megáldott polgárok együtt valaha elkövettek. Úgyhogy, hajrá!

Megmutatjuk neked, hogy milyen Talmácsi Gábor a magánember, milyen frizurát visel szívesen ha buliba megy, hogyan öltözködik civilként és miért választotta a Schwarzkopf termékeit.

Ha szeretnéd meghódítani a nőket, vagy már unod a szürkeséget és valami új, kreatív ötletre van szükséged egyéniséged kibontakoztatásához, akkor hallgass Talma tanácsaira! Ő már kipróbálta férfias termékeinket. Te se érd be kevesebbel, mint egy világbajnok!

Tudom, Schumacher, Naomi Campbell, meg szinte mindegyik, ilyen szinten is eladható világsztár így tolja, de ettől az oldaltól kis túlzással akkor is majdnem leestem a székről. Biztosan a bravúrosan kreatív szöveg az oka.

Viszont a zene egész jó. Pedig, ha például Favaróból indulunk ki, erre lett volna a legkevesebb garancia.

(Köszi a linket acetofive-nak!)

Apparat volt tegnap a Mokka Cukában. Ennek örömére válogattam ide (a tovább után) egy rakás számot időrendi sorrendben minden idők egyik legviccesebb nevű kiadójának alapítójától. Tessék örülni, hallgatni és nézni!

A minap megint úgy alakult, hogy éjszaka hazafelé sétálva Petőfit hallgattam. Bartók Eszter szólt benne, ez a száma. Az egész kellemes nóta közben végig az járt a fejemben, hogy ennek a csajnak igazán írhatna valaki a jelenleginél sokkal faszább alapokat, mert egyébként a hangja és a stílus, ahogy tolja, nagyszerű. Mondjuk izmosabb, dögös rnb-, vagy kicsit karcos, koszos hiphop-, esetleg könnyed, nyárias dnb-grúvokat pakolhatna alá valaki, az fasza lenne - gondoltam. Utóbbin, mármint Bartók Eszter és a dnb-grúvok összeházasításán aztán egész sokáig elmerengtem, el is képzeltem, milyen lenne a legjobb megoldás, majd azzal zártam le a dolgot, hogy nem is értem, miért nem csinálta meg ezt eddig valaki. (Korrekten, mert kamu, fél perc alatt készült megoldásokat már korábban is hallottam.)

Alig egy nappal később szintén a Petőfit használtam háttérzenének, amikor hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valami kellemes dnb szól, úgy tűnik magyar nyelvű énekkel, és nekem fogalmam sincs, ki lehet az előadó. Most kellene a sztorit itt még vagy öt mondaton keresztül húznom, megvárni mire minden kedves olvasó halántékán megjelennek az első izzadtságcseppek, de nem teszem. Bartók Eszter volt, megtudtam ezt egy pillanat alatt az mr2.hu-ról. Ott azonban csak annyi szerepelt, hogy a szám címe Barátság mélyből. Mivel nem emlékeztem rá, hogy az éjszaka folyamán hirtelen felindulásból készítettem volna egy remixet az általam addig nem is ismert számra, fájóan és egyben jólesően (miket nem tudok!) hasított belém a felismerés, hogy valakinek korábban mégiscsak eszébe jutott előző esti gondolatom. És megcsinálta. (Mert hát azt eleve feltételeztem, hogy nem alapból dnb-alapokra nyomja Bartók kisasszony, még akkor is, ha nem vagyok avatott szakértője munkásságának, és ha egyébként első kézből tőle tudom, hogy amúgy figyelemre méltó zenei ízléssel rendelkezik.) Én, amúgy, nem pont ilyennek képzeltem ezt a házasságot Eszter és a dnb között, de azért majdnem, és így is jó.

Fejtő Ferenc (1909-2008)

Az eddigi átlagnál jóval több (összességében a hónap szinte minden napjára jutó) poszt, tizenkilencezer (!) plusz még egynéhányszáz látogató, sok száz komment. Ez jellemezte itt ezt a májust. Mióta van mistablog 2.0 ez volt messze a legerősebb hónap. Éljen, éljen! És köszi mindenkinek, akinek része volt benne! Teljesen meg vagyok hatódva.

Egyik éjjel, nemrég, gyalog tartottam hazafelé, szokás szerint a Petőfit hallgattam, az Éjféli Mix szólt, de nekem fogalmam sem volt róla, kinek a mixét hallom éppen. Azt viszont alig tíz perc után elhatároztam, hogy muszáj lesz megtudnom, mert amit hallottam, az annyira magával ragadott, hogy hazaérkezve sem tudtam abbahagyni a hallgatását.

Addigra már azt is tudtam, ki az elkövető, idő közben bemondták. Egyre gyanúsabbá vált az is, hogy vagy a szelektor saját zenéit hallom, vagy legalábbis az egymást követő számok ugyan attól az egy, maximum néhány előadótól kerültek a válogatásba: annyira egységes hangzásvilág, újra és újra visszaköszönő megoldások, hangulatok és érzések uralták az ennek ellenére változatos és sokszínű zenéket, hogy magától értetődőnek tűnt mindez. Ha stílusnevekkel kellene dobálózni, akkor leginkább downtempót, triphoppot, hiphoppot, nujazzt és hasonlókat lehetne emlegetni, egyébként meg kellemes melankóliát, keserédes hangulatokat, az elvágyódás és a honvágy érzésének keveredését. Legalábbis bennem ezeket ébresztette a válogatás, amit mixnek nevezni egyébként kissé túlzás, beatmix-értelemben legalábbis, ám ez cseppet sem probléma.

Ahogy vége lett, pillanatok alatt komoly hiányérzetem támadt, legszívesebben rögtön újra meghallgattam volna. Mivel nálam az ilyen intenzív és újdonságként ható zenei élmény mostanában olyan ritka, mint altajisztika szakos bölcsészhallgató a sarki konditeremben, nem is vártam vele sokat, még szerencse, hogy van Magyar Rádió Műsortár, úgyhogy azóta már párszor újra meghallgattam. Sajnos elég szar minőségben, de máshonnan mostanáig nem sikerült beszerezni.

Na, de most már éppen ideje lenne elárulni, hogy mi is volt mindez!

Az elkövető Kunert Péter, a válogatás címe pedig Audiotrip, benne pedig kizárólag saját zenék, ami a fentiek után, gondolom, kevésbé meglepő, ám annál figyelemreméltóbb. Erősen javaslom a meghallgatását. Ennél kellemesebb hallgatnivalót egy kora nyári éjszakára keresve sem lehetne találni. Én sem kerestem, szembejött a rádióból. A lehető legjobbkor.

(Itt a direkt link a műsortárból. RealPlayer kell hozzá. A mix nagyjából egy óra, kb. fél perc átcsúszik a végéből a második órába, ami már csak egy másik linken érhető el. Aki nem tud enélkül élni, az ide kattintson. Annyira jóarc vagyok.)

Sydney Pollack (1934-2008)

Elnézést kérünk a csökkentett üzemmódért, de május elejére olyan fantasztikus, vadonatúj belépőoldalt / blogmagazint / szórakoztatóközpontot találtok itt, hogy a Tarzan-jelmezbe öltözött Tóth Károly képviselő adja a másikat. Addig is jó blogolást és még jobb blogolvasgatást!

Hát köszi, az megvan. Viszont május eleje már elmúlt, lassan itt a legvége, és a blog.hu-n még mindig az a csonkolt, csökkentett üzemmódú oldal látható, aminek már régen nem kéne ott lennie.

Két lehetőséget tudok elképzelni: a fejlesztők nem szándékozzák meghazudtolni a jó magyar szokást és munkamorált, ezért a kitűzött céldátumhoz képest minimum egy hónapot késni kell, vagy - és nyilván ez a helyzet, de legalábbis tuti ezt mondanám, ha én lennék a blog.hu - tényleg annyira belemerültek az átalakításba, hogy ezekben a pillanatokban is éppen egy olyan brutálisan űberkirály belépőoldalt / blogmagazint / szórakoztatóközpontot fabrikálnak, aminek láttán nemcsak a Tarzan-jelmezbe öltözött Tóth Károly, hanem a zokogó Szili Katalin és az épp részegen egy punkbanda próbájáról érkező, jointot tekerő Fodor Gábor adja majd azt a bizonyos másikat, keményen.

Vagy így, vagy úgy, de a kérdés ugyanaz: mikor lesz már végre kész az új blog.hu-címlap?

A minap jelentette be hosszú keménykedés után Nas, aki sztárrapperként tevékenykedik a tengerentúlon, hogy - engedve a kiadói és társadalmi nyomásnak - mégsem azt az odakint vállalhatatlan címet szándékozza adni lemezének, hogy Nigger, hanem valami mást. Vagy az is lehet, hogy semmit, hiszen teljesen felesleges bármit is adni neki, a rajongók úgy is tudják szerinte, mi az igazi cím. Az, hogy Nigger.

Vicces helyzet.

A nagyon tökös rapper - aki annyira tökös, hogy időnként azt is simán eljátssza, hogy felmarkolja a fellépéséért járó pénzt, majd simán lelép a koncerthelyszínről anélkül, hogy egyetlen árva "Yo, niggaz"-t böfögne a mikrofonba - mégsem annyira kemény, ha a kiadói háborgásról és a lemezeladásokról, lemezbevételről van szó? A nagyon szólásszabad Amerikai Egyesült Államok mégsem annyira szólásszabad, ha egy zenész épp a politikailag korrektnek tartott köznyelvből tűzzel-vassal irtani próbált és társadalmilag agyon misztifikált kifejezések egyikét akarja lemeze címének adni? Úgy látszik, mégsem.

De vajon mennyire maradhat ezután hiteles a szövegipari nagymester egy eredetileg lázadó, szókimondó, a társadalmi normákkal rendre szembemenő műfajban, ha képes pont a társadalmi normák által szabott határt azért nem átlépni, hogy azon bennmaradva piacképes maradhasson a terméke? Hogy csak azért teszi, mert a rajongók már nagyon várják és nem akarja őket megfosztani saját magától? Hát persze! Meg magát és a kiadót a komoly dohánytól.

A múlt héten rekordáron elkelt két festményt a Londonban élő orosz milliárdos, Roman Abramovics vette meg, tudta meg az Art Newspaper. (…) A hirtelen támadt érdeklődést magyarázhatja, hogy Abramovics barátnője, a 26 éves Dasa Zsukova arra készül, hogy szeptemberben galériát nyit Moszkvában.

Írja mindezt az Index abban a cikkben, melyből pár napja kiderült: nem valami ismert gyűjtő, hanem Roman Abramovics vásárolta meg 33,6 millió dollárért (5,5 milliárd forint) Lucian Freud Benefits Supervisor Sleeping című képét, ami így a legdrágább, még élő művész által készített műalkotás címével is gyarapodott új tulajdonosa mellett.

Ez marha jól hangzik, én viszont tudom ám a háttérben megbúvó szörnyű igazságot erről az egész történetről. Művészeti galéria meg igaz szerelem, mi? Lófaszt!

A Bajnokok Ligája döntőjét épp a napokban elbukó Chelsea tulajdonosa egész más miatt költött ekkora összeget az alvó kövér nőt ábrázoló Freud-műre. A vásárlás egy elsőre talán nem olyan könnyen értelmezhető, de kis továbbgondolással annál határozottabb üzenet a milliárdos csajának: drágám, azt remélem, vágod, hogy csak addig vagyok hajlandó rád annyi pénzt elbaszni, amiből vehetnék a csapatomnak még egy Sevcsenkót, amíg reggelente ébredéskor nem egy ilyen nőt látok magam mellett, mint az ott a képen!

Milyen szörnyű, ugye? Igaz szerelem, na persze!

Egyébként van egy másik lehetőség is, amit pár Manchester-szurkolótól (vagy épp Chelsea-drukkertől?) hallottam szerda esti meccs után nem sokkal, de én ebben kevésbé hiszek.

Volt már szó róla korábban itt, hogy nemrég az Index címlapról eltűnt a quart.hu-ra mutató link, ami aztán nem sokkal később mégis visszakerült a portálra. Pár napig tehát úgy tűnt, búcsút intettek egymásnak, aztán pár napig meg úgy, hogy az Index mégis visszafogadta a zenei lapot, és én ezt az egészet akkor nem igazán értettem.

Most (vagyis én most vettem észre) újabb fordulatot vett a történet, ami egyébként lehet, hogy az égvilágon senkit sem érdekel rajtam kívül.

Az Index jelenlegi címlapját nézve, a Quartra mutató link megint eltűnt (van helyette - nem tudom mióta, de én ezt is most vettem észre - például Honfoglaló), viszont a Kult rovatban meg van egy Zeneblog nevű ízé, amit, ha jól látom leginkább az a Puskár Krisztián ír, aki egyben Quart egyik szerkesztője is.

Elnézve a Zeneblogot, a Quartnál valamivel populárisabb, könnyebben emészthető vonal lett vele belőve, valamint az Index egyéb hasonló blogjainak stílusa, szóval inkább amolyan zenei hírblog, mintsem egy teljes értékű zenei lap, kritikákkal meg egyebekkel.

E kettő közül én maradok inkább a Quartnál, de azért kíváncsi vagyok, mit alakít a Zeneblog a közeljövőben.

Vajon van-e az alábbinál viccesebb lakótelepi életkép?

Átlagos nap, átlagos délután. Az ablak alatt, lenn a téren megjelenik három-négy bőgatyába, valamelyik NBA-csapat mezére emlékeztető kinyúlt pólóba és fehér edzőcipőbe bújt nagyon laza, 17-18 éves fiatalember. Némelyik fején egészen szemöldökig húzott kötött sapka (hőmérséklet nagyjából 26,4 Celsius-fok), másikén fejkendő, kezükben sör és cigi, az egyiknél pedig, hanyagul maga mellett lógatva, néha lóbálva, az életstílus elengedhetetlen kellékének számító, maximumra tekert, mainstream hiphoppot üvöltő ghettoblaster - helyett egy nagyjából ilyen konyhai cédésmagnó.

Igaz, a téma eléggé meg lett már rágva, ám ma megjelent a másik fél véleménye is, sőt Talmácsi tarifái is olvashatóak az Indexen. Úgy gondoltam, ezeket linkelem, hátha valaki még nem olvasta. Meg persze azért is, hogy külön felhívjam a figyelmet az utóbbi cikk utolsó bekezdésére, különösen azokét, akik azon az állásponton voltak, hogy a borsos árú és nem módosítható pr-cikkekkel nincsen semmi probléma, sőt, azok profizmusra vallanak.

Egyébként érdekes volt az a rakás komment, ami az előző poszthoz érkezett. Számomra a legfőbb tanulság: a szövegértést emelt óraszámban kéne oktatni az általános iskola első osztályától egészen az érettségiig, mert komoly problémák vannak ezen a fronton.

Ezt a kommentet pedig külön szeretném kiemelni, összességében a legjobb, amit valaha kaptam.

Közleményt adtak ki ma a sportújságírók, amiben az ellen emelik fel szavukat, hogy Talmácsi Gábor számukra megközelíthetetlenné vált. A sportolót ugyanis csak World Communications Company közreműködésével lehet megszólaltatni a médiában, csak ez a cég tehet fel neki kérdéseket és az általuk készített, borsos árú anyagot az újságírók még csak nem is szerkeszthetik. Röviden ezen akadtak ki a hazai sportújságírók, bővebb részletek itt.

Nos, a felháborodás érthető, itt ugyanis nem egy huszonhatodik senkihelyettesről van szó, aki jóformán a kutyát sem érdekel, hanem Magyarország egyik legnépszerűbb sportolójáról, akinek rendszeres megszólaltatása a hazai sportsajtóban (és nem csak ott) teljesen természetes. Egész pontosan csak lenne, ha nem lenne a fent vázolt helyzet.

Úgyhogy, kedves Gábor, ezen tényleg változtatni kell! Nyilán te sem akarod a sportszeretőket megfosztani magadtól, és magadat sem akarod megfosztani az ő szeretetüktől. Márpedig egy ilyen helyzettel hosszútávon ezt idézed elő. Nem csak azért, mert így sokkal kevesebbet hallhatnak majd rólad, mint amennyit szeretnének, vagy mint amennyit szükséges lenne, hanem mert miután ennek igazán híre megy, nagyon sokan fognak téged egy pénzéhes faszkalapnak tartani, kedves Gábor, még akkor is, ha te alapvetően nem vagy egy pénzéhes faszkalap. Sőt, emellett még hazug seggfejnek is fognak tartani, a WCC által készített anyagokra pedig idővel senki sem lesz kíváncsi, hiszen tudni fogják, hogy azok nem egy egészséges beszélgetés eredményei, hanem pr-munkások tákolmányai, igencsak megkérdőjelezhető valóságtartalommal és hitelességgel.

Szóval kedves Gábor, mielőbb szerződést kell módosítani! És tudod, tökéletesen igazuk van a sportújságíróknak: ez leginkább a te érdeked!