molot navrud

Társadalmi vitára invitált az MNB, még április végén, mindenkit, így engem is, úgyhogy hajrá. Arról kéne társadalmilag társalogni, hogy legyen-e a papír kétszázas helyett inkább fém. Volt már ilyen az előző évtizedben, hat éven át, '92 és '98 között (nekem egyébként sokkal kevesebb rémlik, de biztos így volt), most viszont - ha a lakosság kategorikusan el nem utasítja -, újra lesz. Leghamarabb jövőre.

Az MNB érvei a fém kétszázas mellett elsősorban azon az alapon nyugszanak, hogy a fémpénzek alapvetően sokkal (tízszer) tartósabbak, mint papírok és mivel a kétszázas a leggyakrabban használt papírpénz, ezért az gyorsan elhasználódik és költséges az újranyomás. Érvként hozza még fel a nemzeti bank, hogy Magyarország feltehetően a nem túl távoli jövőben bevezeti az eurót, aminek érméi jóval többet érnek, mint a magyar érmék, így a papír kétszázas fémre cserélésével a lakosság hozzászokhatna a későbbi váltáshoz.

Az első érvvel nincs bajom, de utóbbi már jóval kevésbé meggyőző, pláne, mivel mire ebben az országban bevezetésre kerül az euró, addigra még azok a híresen tartós fémpénzek is bőven elrongyolódnak. Szóval azzal a szoktatással nem kell kapkodni. Egyébként nehéz helyzetben vagyok ezzel a témával, hiszen általában minden költséghatékony, racionális, ésszerű változtatással egyet szoktam érteni, az érzelmek ilyen ügyekben ritkán befolyásolnak, most viszont mégis elő kell hozakodnom a fémpénzek iránt érzett mélységes gyűlöletemmel.

Szeptemberben már megünnepeltem itt az egyes és a kettes bevonását, idén márciusban pedig kevés nálam boldogabb ember volt, amikor végleg megszabadulhattam tőlük. Azóta sokkal jobb barátok lettünk, én és a pénztárcám, nem húzza már annyira a zsebem, átláthatóak benne a fémpénzek is, és nem utolsó sorban a kerekítésnek köszönhetően nem kell folyamatosan az apróval szerencsétlenkedni a pénztáraknál.

Mindezek után most legyen fémből a kétszázas?

Esküszöm, nem akarom bántani a srácot, de amikor elolvastam ezt a cikket, azt hittem, csak valami vicc. Aztán fájóan hasított belém a felismerés, hogy amennyire annak tűnik, ez pont annyira komoly és Barátok Közt Tóni tényleg azt képzeli, hogy ez így rendben van és ez így jó. Mármint az, hogy kiadott egy lemezt, amin szerelmes dalokat énekel átszellemülten. Feldolgozásokat. A repertoár Máté Pétertől, Demjén Rózsin át egészen Zámbó Imréig terjed, szóval valami olyasmit készített a srác, mint a Fasza Tibi. Sőt, magával a Mesterrel együtt rakták össze az anyagot, úgyhogy a siker és a minőség garantált. Gondolja Tóni, vagyis Matyi, bár ez gyakorlatilag mindegy. Mármint, hogy Tóni vagy Matyi.

Nos, a lemez megvan, a srác pedig ilyeneket mond a Velvetnek, hogy "Nagy előny, hogy már ismernek és az is előny, hogy feldolgozásokat énekelek, amire kíváncsiak lehetnek, hiszen Dósa Matyi, egy fiatal Barátok Közt-ös sztár adja elő őket. Szerintem kíváncsiak lesznek rá és valószínűleg megveszik". Meg ilyeneket: "Az a célom, hogy az emberek megismerjék, elfogadják a másik oldalam is, és kövessék a pályafutásom." Sőt, a cikkben utalnak rá, hogy a srác nem tartja elképzelhetetlennek a dupla platinát sem. Bátor.

Hát, kedves Fiatal Barátok Köztös Sztár, ha már a szülők, vagy legalább a haverok eddig nem merték megmondani, megteszem én helyettük, csak mert amúgy lehetnél egy szimpatikus gyerek is. Szóval: ezt a lemezt a kutya sem fogja megvenni. De tényleg nem. Azért nem, mert senkit nem érdekel, hogy énekled el, például a Zámbó Imitől a Még nem veszítheteket. Nem csak azért, mert azt a számot eredetiben is egy öncsonkítással felérő élmény végighallgatni, hanem mert tényleg, a nagyközönség szarik arra, hogy mit csinálsz. Addig érdekelted őket, amíg benne voltál abban a sorozatban, amit a vacsi alatt megnéztek, hogy lazítson valamennyit az agy a kőműveskanál és a lefekvés között. Érted? De ennyi volt. Vége. Minden egyéb csak görcsös erőlködés és ráadásul a legcikibb fajtából. Fasza Tibivel súlyosbítva.

Pár napja Worluk a KDNP-ről értekezett és mivel a cikkben megfogalmazottakkal olyan mélységesen egyetértek, hogy ihaj, ezért az oldalsó doboz mellett itt is szeretném lehetőleg minél többek figyelmébe ajánlani.

Eddig egyébként valahogy nem is tudatosult bennem, hogy miután jön majd a Fidesz (mert jönni fog, ez már biztosra vehető) ezek a szerencsétlen nyomorultak is a kormánykerék közelébe kerülhetnek, ami azért eléggé ijesztő. Pedig egyébként jöjjön csak a Fidesz, már igen régóta kíváncsi vagyok, mit fognak előadni kormányzás címszó alatt. Őszintén bízom benne, hogy többet, mint ellenzékként, mert - bár ez a kormány teljesítménye mellett szinte eltörpül - abban a szerepben nálam csúfosan megbuktak, megbuknak sorozatosan. Ehhez viszont legelsősorban az kell, hogy ne kövessék el azt az ember és nemzet elleni bűnt, amiről W is beszél - még egyszer! - erősen ajánlott cikkében.

Szóval óvjon bennünket minden, ami csak óvhat, attól, hogy Semjén Zsoltnak és bandájának valaha közvetlen beleszólása legyen az ország irányításába!

Ha már South Park volt az előző, akkor folytatom még egy kicsit. A minap Fábrynál szinkronhangok vendégeskedtek, így került az adásba Bozsó Péter, Csőre Gábor és Dolmány Attila is, akikkel a nemzet showmanje a következő beszélgetést bírta elkövetni.



Igen, valószínűleg most legtöbben ugyanarra gondolunk. Az még hagyján, hogy Fábry már a felkonfnál rosszul mondja a karakterek neveit, de aztán az is pillanatok alatt kiderül, hogy halvány fingja sincs (ja nem, az van, mint később megtudjuk) a South Parkról úgy általában. Gyakorlatilag azt sem igazán tudja kikkel ül szemben, ennek köszönhetően pedig olyan szánalmas poénkodásba torkollik részéről az a nem egész öt perc, amit a három színészre szán a produkció, hogy az, minden bizonnyal, igen előkelő helyet foglal majd el Fábry-életmű legcikibb, legszánalmasabb pillanatait összegző gyűjteményben (feltéve, ha ezt valaki egyszer elkészíti, színes, szagos, díszdobozos, duplalemezes kiadásban, ofkorsz).

Persze a probléma nem azzal van, hogy Fábry nem vágja a South Parkot, vágják azt helyette például az általa (egyébként nagyon helyesen) propagált Godot Dumaszínház nála jóval fiatalabb humoristái, akiknek célközönsége is jobban képben van ebben, mint Fábryé, viszont ha már a producer meg a stáb berak a műsorába három fiatal magyar színészt, akik a kor egyik legkultikusabb rajzfilmsorozatának szintén nem kevésbé kultikus szinkronjáért felelősek, akkor felvétel előtt legalább egy nyamvadt - huszonkét perces! - részt illett volna megnézni a sorozatból. Ha másért nem, hát legalább azért, hogy Sándorunknak a stáblista egyébként rettenetesen erőltetett eljátszásakor ne a már ezer éve megunt, hónaljszagú figuráját bedobva kelljen küzdenie a műsorrészből még hátralevő másodpercekkel. Ez még akkor is joggal elvárható, ha futószalagon készül a show és már hosszú-hosszú évekkel ezelőtt kifulladt, házigazdájával együtt.

Van még pár nap, hogy aki eddig nem tette meg, az is felajánlja adója egy százalékát valamilyen szervezetnek. Az imént találtam VV blogján egy videót ezzel kapcsolatban, amitől épp csak, hogy le nem estem a székről, úgyhogy gyorsan át is veszem. (Egyébként ezt csak én nem láttam még eddig?)



Nem akarom megmondani, hogy ki, kinek adja egy százalékát, viszont azt lássuk be, hogy egy ilyen kérésre nehéz nemet mondani, az ötlet pedig megérdemli a jutalmat! Ráadásként a tovább után megnézhető az is, hogy készült a iménti videó. Egyébként meg Csőre Gábor egy kibaszott zseni, Eric Cartman pedig a legnagyobb király!

A következő kérdés már évekkel ezelőtt megfogalmazódott bennem, a mistablog 1.0-án talán már fel is tettem, de választ még soha nem kaptam rá, ezért most újra.

Ha az Illés a magyar Beatles, akkor ki a magyar Paul McCartney, na és persze ki a magyar John Lennon? Bródy lenne McCartney és Szörényi lenne Lennon? Vagy fordítva? Netán valaki más? Szóval?

Emellett pedig már lassan egy napja az alábbi szám szól a fejemben, és mivel szerencsére találtam hozzá videót, így most a nap kérdése mellett itt van ez is.

Ha valaki szeretné tudni, hogy mit érdemes leginkább hallgatni egy csendes, majd egyre hangosabb, hideg, majd egyre melegebb, szürke, majd egyre színesebb reggelen, amikor épp nem ezt, akkor annak most megmondom, mert én ilyen jófej vagyok.

A Röyksopp nagyszerű 49 Percent című dalát, ami annyira jó, hogy még a 15. molot navrud-mixre is felkerült valaha, ami azért valljuk be, nem semmi.



Bónuszként a tovább után meghallgatható a szám valamivel hosszabb, eredeti verziója (ami még így is túl rövid, pont úgy, mint ez), sőt, egy igen jól sikerült remixe is.

Bár csütörtöki kérdésem az Index címlapjáig jutott, aminek köszönhetően néhány komment is érkezett hozzá (igen, Kedves Rendszeresen Ide Járó, De Kommentelni Lusta Olvasó, szerintem is gáz, hogy mostanában ez kell itt 15 darab hozzászóláshoz, úgyhogy embereld meg magad!), érdemi választ rá végül nem kaptam. Viszont mára újra látható az Indexen a quart.hu-ra mutató link, amin azonban mostanig még nem jelent meg újra a portál logója. Mindez egy kicsit új megvilágításba helyezi a csütörtöki posztot és egy újabb - pofon egyszerű - kérdést generál, amit viszont itt most nem teszek fel, hiszen szó szerint ott van a címben.

A csütörtöki kommentekben felvetett Havas-blog és a Webisztán a Quarttal párhuzamosan nem került elő (vagyis egész pontosan vissza a Velvet és az Index címlapjára nem).

Na, hát ezen beszartam. A minap BKV mindig barátságos és kedves jegyellenőrei szóváltásba keveredtek az 56-os villamoson egy fiatalemberrel, igazolást vártak tőle arról, hogy fogyatékos és emiatt utazik jegy nélkül (mert emiatt valóban utazhat, sőt, nem csak ő, de még a kísérője is). A srácnál igazolás ugyan nem volt, ám mindkét karja hiányzik tőből, úgyhogy fogyatékossága csak egy vak, vagy egy másfajta, konkrétan szellemi fogyatékossággal élő számára nem nyilvánvaló kapásból. Nos, az ellenőrök feltételezhetően nem tartoznak sem előbbiek, sem utóbbiak táborába (bár ehhez jelen esetben komoly jóindulat szükségeltetik), ennek ellenére mégsem volt elég számukra a srác hiányzó karjainak látványa a fogyatékosság tényének elfogadásához. Papír kellett róla. Egyébként nekik mindenki egykutya, vagy maximum bliccelő, ha nincs nála jegy, bérlet. Nem az a fogyatékos, akiről látszik, hanem akinek papírja van róla, igaz? A szóváltás eredménye végül az lett, hogy a srácot a BKV nagyvonalú Grál-lovagjai nem büntették meg - talán mégis feltűnt, hogy nem csak a papír hiányzik? -, ellenben a kísérőjét igen, mert hát azért mégiscsak.

A történetnek persze híre ment, úgyhogy most jön még csak az igazi ínyenc falat: a cég hivatalos álláspontja szerint ellenőreik nem hibáztak a fiatalemberrel és kísérőjével való eljárás során, hiszen nekik nem feladatuk a fogyatékosság tényét és súlyosságát megállapítani. Sőt, az ellenőrök még külön kurvajó arcok is voltak, amiért csak a kísérőt bírságolták meg.

Na ja. És anyátok hogy van?

Az ilyen büdösparaszt hozzáállást tanítani kéne. Bár, talán tanítják is, hiszen a BKV (meg úgy általában a hazai közlekedési társaságok) utasok között dolgozó alkalmazottaitól (sofőrök, ellenőrök, jegypénztárosok) nagyjából erre a színvonalra lehet számítani más élethelyzetekben is.

De ha már a papírnál tartunk! Mesélek egyet én is.

Nem mintha ez nem lenne kurvajó, de a tovább után meghallgatható a szám még ennél is faszább hosszú verziója. Ajánlott.

Már egy ideje eltűnt a Quart az Index címlapjáról. Eddig ugye - már jó ideje - ez funkcionált az Index zenei rovataként/blogjaként, vagy mi, mostanra viszont mindkettőről eltűntek az egymásra mutató linkek, nem jelenik meg Quart-anyag az Index címlapon és gondolom ezek után UP sem ír többet hörgő metálbandákról Gitár Jánosék lapjába.

De mégis, mi ennek az oka és miért így, szó nélkül történt mindez? (Vagy ha csak számomra szó nélkül, akkor valaki világosítson fel kommentben, hogy miről maradtam le! Köszi.)

Bónusz kérdés: Ezek után a zenét leszarja az Index, vagy lesz valami utánpótlás?

Mostanában egyre több fiatal lánytól hallom az ismerőseim és barátaim közül, hogy ha lenne pénzük rá, ők bizony itt-ott szívesen plasztikáztatnák magukat. Persze legtöbben a mellükkel elégedetlenek, de akad, akinek mással van baja. Fül, orr, száj, fenék - kb. ezek még a slágerterületek.

Mindig kissé megdöbbenve fogadom ezeket a kijelentéseket, hiszen felém - ismétlem - kivétel nélkül fiatal, csinos lányoktól érkeznek, akik - még ha például valóban nem túl nagy is a mellük - szerintem úgy szépek, ahogy vannak. A megdöbbenésen túl azonban általában letudom annyival ezeket, hogy na, ne beszélj hülyeségeket, nincs neked arra semmi szükséged!, aztán pedig reménykedem benne, hogy mire leghamarabb oda jutnak, hogy megfelelő anyagi háttérrel rendelkezzenek egy ilyen beavatkozáshoz, már elmúlnak ezek a hóbortjaik és nem szándékoznak kés alá feküdni, felszabdaltatni azt, ami a maga természetességében a leggyönyörűbb.

Viszont az sem zárható ki, hogy nem így történik, pláne mivel egyre könnyebben elérhetőek az ilyen változtatások, társadalmilag is egyre elfogadottabbak, sőt, közhely, de tény, hogy szinte már divatjuk van. Úgyhogy tartok tőle, egyesek a most még csak ötletelő leányzók közül egyszer valóban eljutnak oda, hogy teljesen értelmetlenül műttetik meg magukat. Talán nem is egyszer.

Na, de miért is jutott ez most eszembe?

Elmondom, mi van: Tamás Bence Gáspárnak most már igazán kellene valami méltó díjat adni az Indexen megjelenő videóriportjaiért! Mert azok egyszerűen zseniálisak. Nem is lep meg, hogy például a Reakció (akkor még UFi) szerzője is odavan ezekért.

Kommentbe várom hát az ötleteket, hogy milyen (név, forma stb.) díj is lenne a legjobb, legmegfelelőbb.

Legútóbbi munkája egyébként, amit nem bírok ki, hogy ide ne rakjak a szöveg után, a pár napja itt is szóbahozott Sensation White-on készült és hibátlanul mutatja be, milyen is hazánkban általában egy modern tánczenei tömegrendezvény.

Egy dolog hiányzik csak nekem belőle, a fellépők megszólaltatása. Igazán jó lett volna hallani, ahogy mondjuk Oakenfold arról áradozik, mennyire jó és igényes a magyar közönség, akiknek már nem először zenél. Vagy valami ilyesmi.

A tovább után látható második videó bevágott kliprészleteit külön ajánlom megfigyelni!

Időnként azon kapom magam, hogy rendkívül jól szórakozok azon a 386 szerencsétlenen, akik ott a Duna mellett, abban a baszott nagy épületben válogatott baromságok kiötlésében rendre egymásra licitálnak.

Aztán sajnos általában eszembe jut, hogy ez a 386 nyomorult pont azért az országért felel, így vagy úgy, amiben én is élek. Na, ilyenkor romlik el a kedvem villámgyorsan.

Volt már szó az internetadóról röviden, linkekkel, ám mivel fontos téma (és engem különösen érdekel), ezért most újra. Ismét itt egy cikk, amit érdemesnek gondolok elolvasni. Sok újdonság nincs benne, de azért viszonylag jól összefoglalja drága honatyáink lélegzetelállító ötleteit a témában.

Egy kicsit úgy érzem, hogy ezek hárman valami izmosabbat is összehozhattak volna. Szerintetek?

Az odáig rendben van, hogy Sensation White lesz szombaton, megy is majd gondolom mindenki, akinek igénye van arra, hogy hófehérbe öltözve veressen lakodalmas trenszre, vagy hogy ámuldozzon a valóban nem mindennapi látványon, viszont azt nem igazán értem, hogy egy ekkora költségvetésű rendezvény agyondizájnolt oldalára miért egy nyolcadik osztályos Tiesto-rajongóval íratják a fellépők biográfiáit. Vagy tévednék és ezt egy felnőtt ember írta, aki már elvégezte az iskoláit? Képtelen vagyok elhinni.

Egyébként - és ez a legsúlyosabb! - egyáltalán nem egyedi eset ez. Hasonló szövegipari segédmunkások írhatják szinte az összes nagyobb magyarországi elektronikus tánczenei rendezvény promóciós szövegét (plusz biográfiákat és egyebeket), ugyanis az elmúlt nyolc-tíz évben szinte csak ilyen színvonalú munkákkal találkoztam.

Üzenem hát az iparág magukat a mai napig rettentő elitnek érző promótereinek, klubtulajainak és társaiknak, hogy most már tényleg illene elkezdeni megtanulni magyarul, mondjuk minimum középiskolás szinten, vagy ha ez nem megy, akkor legalább a sok proggy bulin és hófehérben bulizáson kaszált pénzből fizessenek valakit, aki beszéli a nyelvet és le is tudja azt írni. Ja, és az sem árt, ha ez a valaki legalább egy picit konyít ahhoz, amiről ír, mert akkor talán nem olvasunk majd olyan kapitális baromságokat, mint egyébként általában.

Köszi.

A legenda szerint Ray Charles egyik korai koncertje után a szórakozóhely tulajdonosa nem volt megelégedve a műsor hosszával. Ray és zenekara - mivel nem volt már mit játszaniuk - a ráadásban improvizálta az alábbi számot, ami előtt a vak fenomén egyenként dúdolta el zenészeinek, hogy pontosan mit is játszanak, valamint azzal buzdította őket, hogy csak kövessék őt, nem lesz probléma. Hangzatos sztori, az egyszer biztos, ráadásul a Wikipedia is nagyjából így tudja, sőt a Ray Charles életéről szóló - a zenész közreműködésével készült - nagyszerű filmben is ezt láthatjuk, úgyhogy akár igaz is lehet.

Az viszont tény, hogy a szám Ray Charles egyik legnagyobb slágere lett, a Rolling Stone magazin 2004-ben készített, minden idők ötszáz legjobb számát összegyűjtő listáján pedig a tizedik helyet foglalja el, tehát azt is mondhatjuk, hogy ez a világ tíz legjobb száma közül az egyik (ami ráadásul 1959-ben július hónap 13. napján jelent meg, és az, mint tudjuk, minden évben az év legfaszább napja, a legjobb dolgok olyankor jönnek a világra).

Meg kell hát hallgatni legalább egyszer mindenkinek!



És ezek után mondja azt bárki, hogy nem Ray Charles volt a huszadik század egyik legnagyobb zenei géniusza!

Ennek a legújabb kormányátalakításnak messze a legfigyelemreméltóbb húzása Puch László államtitkárrá való kinevezése. Hogy miért került a napra az eddig leginkább árnyékban ténykedő pénztárnok, arról Worluk írt egy rövidet, tessék elolvasni, nem hülyeség. (Ja, és a címe meg a kép hozzá világbajnok!)

Azt mondja meg nekem valaki, hogy ki volt az a szerencsétlen idióta, aki kitalálta - valamint mikor és kinek/minek a hatására terjedt el -, hogy az óvodákban és az általános iskolákban a gyerekek úgy köszönjenek a tanároknak és egyéb felnőtteknek, hogy jóóóóóóóó naaaaaaaaaa pooot kííííííííííí váááááááááá noooooooook! Feltehetően neki tulajdonítható a többi ilyen is, mint például a köööööööö szöööööööööööön jüüüüüük szééééééééé peeeen, és a víííííííí szooooont láááááááá tááááááás raaaaaaaa.

Akárhova megyünk az országban, mindenhol így tolják a gyerekek, ami nem csak azért probléma, mert rohadtul idegesítő, hanem mert azt gondolom, hogy komolyan károsítja őket szellemileg. Kipróbáltam, háromszor-négyszer egymás után elmondtam ezeket hangosan, és bizony határozottan éreztem közben az agysejtjeim pusztulását. Ezek után belegondolni is borzalmas, hogy annak idején naponta legalább egy tucatszor kellett ezt végigcsinálnom.

Szóval, tényleg írja meg valaki, kinek köszönhető ez a borzalmas szokás, mert fel kéne jelenteni, be kéne perelni, de minimum le kéne ültetni a legközelebbi általános iskola 3/C osztálya elé, akik úgy jó harminc-negyven órán keresztül nyomnák ezeket bele a képébe. Megafonos támogatással, természetesen.

Annak, aki még nem találkozott vele, itt egy blog, ami egy nagyon aktuális és nagyon fontos témával foglalkozik. Tessék elolvasni és véleményt alkotni, minél többen!

A témában egyébként még ezeket ajánlom elolvasásra:

• Internetadó, haha
• Bazmeg.hu
• Ingyenebéd - Internetadó

A minap egy egyetemi kávézóban különös élmény ért. Hatan alkottunk egy asztaltársaságot, négy lány és egy srác ült körülöttem, mindannyian egyetemisták, bölcsészkari hallgatók, 21 és 25 év közöttiek. Angol, német, magyar, portugál, kommunikáció, pedagógia és amerikanisztika szakosok összességében. A beszélgetés során valahogy a filmekre terelődött a szó, majd rövidesen kiderült, hogy a társaságban rajtam kívül senki nem látta még a Ponyvaregényt. Hallottak már róla, tudták, hogy az valami nagy film, de ennyi. Némelyikük tervezte már, hogy megnézi, sőt tán az egyik bele is kezdett, de nem nézte végig, még fél órát se, szóval az én értelmezésemben nem látta.

Ismétlem, nem világtól elzárt szektásokról van szó, vagy kirívóan hátrányos helyzetű emberekről, hanem öt átlagos, fiatal, művelt, intelligens egyetemistáról, akik közül senki sem látta az elmúlt húsz év egyik legnagyobb hatású, és minden tekintetben legnagyobb kultusszal bíró filmjét, ami nem mellesleg az IMDb olvasói szerint minden idők ötödik legjobb filmje.

A kérdés ezek után csak az, hogy: ez mégis hogy a fészkes fenébe lehet?!

(Kedves humoruknál lévő cimboráimnak üzenem, hogy a fenti megdöbbenésemre reakcióként már egy másik humoránál lévő barátom elsütötte, hogy "Na nebassz!", úgyhogy lehetőleg mást kommenteljenek!)

Ej, mit láttam! Néhány perce a TV2-n az Aktívban egy falusi polgárőrről szóló riport(?) futott éppen, aki munkája során állítólag különös figyelmet fordított a környékbeli fiatal lányokra. Igen, úgy. Altestileg. Sőt, állítólag még a saját lányával is fajtalankodott. Azt beszélik. Meg is mutatták a romos épületet, ahol a lányokkal csinálta. Megszólalt a falunépe is: pfuj, csukjákle, hátminemhisszükhogyővolt stb. Szokásos Aktív-stílus két percben.

Ebben eddig nincs is semmi különleges, csakhogy volt zene is a képsorok alatt. Zene, amiből az is kiderült, hogy igen sajátos humora van a műsor szerkesztőinek. Vagy ha nem, akkor valaki erősen mellényúlt. Yonderboi-számok szóltak halkan, különös tekintettel a Splendid Isolation nyitó trekkjére, amiben nem más, mint egy egész gyermekkórus énekli átszellemülten, hogy all we go to hell.

Vagy ez csak szerintem kurvára morbid?