molot navrud

Soha életemben nem gondoltam, hogy a Kispál és a Borz egy különösen jó zenekar lenne. Nem rossz, de hogy miért pont belőlük lett az elmúlt évtizedek több generációt is átölelő kultzenekara - egy olyan banda, ami például haverkodási alapot jelent egyes gimnáziumokban a fiatalabb tanárok és a végzős tanulóik között, és akiket ma már csak azért nem hív az összes egyetemi klub minden hónapban fellépni, mert nem fér el a közönségük egyikben sem -, az számomra rejtély. Egyetlen albumuktól sem vágtam igazán hanyatt magam, nem egyszer jártam koncertjükön, van egy csomó haverom, aki masszív rajongó, de én mégsem éreztem soha, hogy húú, meg haa. És semmi hasonlót sem.

Ettől függetlenül természetesen vannak olyan számaik, amiket kedvelek. Nagyon. Jóval kevesebb viszont, mint amennyit a magyar alternatív könnyűzene klasszikusai közé tuszkoltak rajongók, kritikusok meg fene tudja még kicsoda az elmúlt két évtizedben. Ezek közül az egyik legnagyobb kedvencem az alábbi szám, úgyhogy mivel éppen mostanában ünnepli a zenekar huszadik születésnapját, nekem meg pont a napokban jutott eszembe ez a nóta, amit azóta folyamatosan dúdolok, ezért most próbáljuk meg együtt! Tudom, hogy menni fog.

"Fénysugár a ködben, sziget a végtelen tengeren, havasi gyopár a nagyvárosi élet forgatagában: egy blog, amelyik nem gyúr reflexből zöld gömböcskéket bármire, ami mozog. Hihetetlen, de igaz: létezik ilyen."

E szavak kíséretében linkelte valaki, talán maga Ákos az előző posztomat az akos.hu-ra néhány órával ezelőtt. Gondolom, az Indexen találta, ahol délelőtt a címlapon tanyázott a link pár óráig.

Meghatódtam.

(Ettől függetlenül, ha a legközelebbi adás, amit látok, esetleg szar lesz, természetesen meg fogom írni. :))

A Swung első adása után, akárhogy is nézzük, a nézők és a kritika kollektíven küldték el Ákost a picsába, mondván rettentő gyenge, erőltetett és unalmas volt az Úly Pesti Ervinként valamiféle médiaparódiát előadni próbáló zenész és műsora. Sőt, egyesek szerint a szerepet játszó Ákos elő-előbuggyanó saját véleménye egész egyszerűen nem MTV-kompatibilis.

Ezen a vonalon továbbhaladva lehetne agyalni azon, hogy vajon a híresen liberális MTV magyar változatába miért ne férhetne bele egy (nevezzük úgy az egyszerűség kedvéért, hogy) konzervatív világszemléletű zenész és műsora, ha az jó, de ne tegyük, hiszen Ákos műsora tényleg nem volt jó. Viszont nem elsősorban azért, amit SzabóZ írt a Comment:comon, hanem mert amit a nagyon erőlködő és gyenge Ákos, valamint rettenetesen béna vendégei előadtak, az nem volt szórakoztató. Simán lehetne élvezetes Ákos nem MTV-kompatibilis véleményével elkészített műsora az MTV-n, de a Swung első adásában minden adott volt ahhoz, hogy ez ne jöjjön össze. (Itt jegyezném meg, hogy remélem már kirúgták azt a szerencsétlent, aki jó ötletnek tartotta, hogy egy beszédhibás, sótlan ügyvédnőt szerepeltessenek a műsorban, aki ráadásul olyan volt, mint az a lány, akit mindannyian ismerünk az iskolából: buta szegény, de küszködik nagyon, bemagolta az anyagot durván, remegő lábbal felel és minden gondolata azon jár, hogy jaj, csak el ne rontsa.)

Ennyi miatt viszont örökre elfelejteni egy hétről hétre szerkesztett, élő műsort hiba lenne. Először is tudjuk, hogy az érintettek olvasták a kritikákat, mi több, hozzá is szóltak, másodszor feltételezzük - mert jófejek vagyunk -, hogy maguktól is érezték, hogy amit csináltak, az szar, éppen ezért a második adás a későbbiek szempontjából sokkal fontosabb lehet, mint az első, hiszen kiderül, merre mennek tovább egy nyilvánvaló ballépés után.

Lucky Dube (1964-2007)

Aki még nem látta, az azért, aki meg már látta, az azért nézze meg. Nagyon jó. A tovább gomb után pedig még van más is, amin lehet nevetni.

Túl sok hozzáfűznivalóm nincs. Talán csak annyi, hogy nem tartozom azok táborába, akik titkon mindig is remélték, hogy lesz folytatás. Imádtam az első részt, de eszembe sem jutott, hogy folytatni kéne. A készítőknek viszont igen, meg is csinálták, december huszadikán pedig a mozikba kerül. Ha csak fele olyan jó lesz, mint az első, a fent említettek miatt én már nem fogok panaszkodni, de igazából remélem, hogy ha már egyszer nekifogtak, akkor tartják a színvonalat.

A magyar könnyűzene egyik legidegesítőbb tulajdonsága, hogy nagy világslágereknek rendre megszületnek a magyarra fordított változatai. Korda Györgytől kezdve a Grammy-díjról mindig éppen csak hajszállal lecsúszó Pély Barnával kiegészült Roy és Ádámig. Lehet ezt azonban úgy is csinálni, hogy a végeredmény kevésbé kínos, sokkal inkább szórakoztató legyen, mint például az alábbi esetben.



Az eredeti szám elkövetői jönnek Budapestre a napokban, úgyhogy akár meg is lehet nekik mutatni, feltehetően nagyon nevetnének, ha értenék ezt a marhaságot. Persze valószínüleg nem értik, úgyhogy a magyar változat munkatársainak meg kell elégedniük a magyar drámenbézerek kacagásával.

Na, most már sokkal többet lehet tudni a Bëlga új lemezéről, mint a múlthéten. Ismét a Quarton olvastam, hogy "a digitális kor kihívásainak megfelelve" az új albumot először saját oldalukon mutatta be a zenekar (akik nem zenekar), készült hozzá egy microsite, megnézhető a borító, a számok címei, sőt, bele is lehet hallgatni pár másodperc erejéig az összes számba.

Éljen!

A számok címeit olvasva örömmel látom, hogy ha már az album címe nem is ez lett, azért található rajta olyan szám, hogy Készülj fel a hangulatra!, így valamennyire kárpótolva érzem magam a Zigilemez miatt. Amúgy a számok címei jók, de többet árulnak el a lemezről a meghallgatható részletek, amik bár elég rövidek, azért valami kósza véleményalkotásra mégis lehetőséget adnak. Ezek közül kétségkívül a Dal a Magyar Madártani Egylethez részlete visz mindent, bár a többi is elég érdekesnek tűnik, főleg az SMS Love, az öndefiníciósnak tűnő California (Hiphopzeneka), vagy a Hello BAZ megye (Bëlga blues), amit remélem Pataky Attilának dedikáltak.   

A Bëlga eddig sem arról volt híres, hogy valami hihetetlenül marhajó borítókat agyaltak volna ki a lemezeikhez, és erős a gyanúm, hogy ez az új lemezzel sem változik. Olyan ez a kép, mintha Fabricius Gábor találta volna ki egy rosszul sikerült buli után félrészegen, tíz perc alatt. Viszont illik az albumcímhez, ami ugye szintén nem az igazi.

(Az album egészének meghallgatása után persze lehet mindenről tök más véleményem lesz, de hát a műsorváltozás jogát mindig is fenntartottam.)

Ezt muszáj. Nem bírom kihagyni. Tessék megkapaszkodni valamiben, aztán: klikk.

"Göndör István (MSZP) frakcióvezető-helyettes arról beszélt a házbizottság ülésén, hogy a politikusság is főállású munka, és el kell dönteni, hogy megfizetik-e rendesen vagy azt ajánlják a képviselőknek, hogy keressenek mellette más jövedelemszerző tevékenységet - értesült az MTI."

Pofádról a bőr nem sül le?

A teljes cikk amúgy itt olvasható. Kiderül belőle, hogy a helyzet változatlan: drága honatyáink olyankor mindig kurvára egyetértenek, jobb és bal, amikor a saját fizetésükről van szó. Szét kéne már kergetni ezt a végtelenül elpofátlanodott bandát abból a marha nagy épületből mihamarabb. Csak azért nem mondom, hogy dózerolják el az épületet is és hintsék be a helyét sóval, mert nem vagyok Tomcat vagy ilyesmi, ráadásul az épület önmagában szép.

Vagy ha ő nem is, fizikai akadályoztatottsága révén, hát bevallom, én szoktam. Nem kell elképzelni, nem ez a lényeg, hanem hogy nyár eleje óta már olyan is akad, időnként, hogy rádióhallgatás közben végzem ezt a műveletet. Korábban rádiót sem igen hallgattam, pedig maga a rádió és a rádiózás közel áll a szívemhez, de hát egészen egyszerűen nem volt mit. Most viszont már van. (Az internetes csatornák ebben a történetben most nem játszanak.)

Még mielőtt bárki azt hinné, hogy éppen agyondicsérni készülök a pár hónapja megújult Petőfit, nyugalom, nem erről lesz szó. Van abban elég kritizálnivaló. Mondjuk például, hogy rengeteget ismételnek, így egy idő után még egy egész jó számtól is a hányinger kerülgeti a szerencsétlen hallgatót. Vagy hogy a rettenet nagy közszolgálatiság jegyében azért ők is egy rakás tutisikert játszanak olyan nemzetközi előadóktól, akik távolról sem nevezhetőek a modern könnyűzene megújítóinak, pusztán csak ebben a zeneileg igen visszamaradott fejlődésű országban hatnak újdonságként, amúgy viszont csak kaszálnak és kész. Azt meg már jobb lenne meg sem említeni, hogy néha úgy hat az egész, mintha egy nyolc-tíz éves válogatáslemezt akarnának lenyomni a torkunkon a zenei frissesség jegyében. Szóval tényleg nem minden csudajó, van még min csiszolni.

De! A szegény kis szerencsétlen Farkasházy Tivadar meg a rakás zsörtölődő nyugdíjas oldalán sem állok, úgyhogy azért ami elvitathatatlan, pláne a korábbi Petőfi ismeretében, azt ne próbáljuk meg elvitatni.

Mivel a Cool éppen körülbelül huszadjára adja le a teljes Rémrendes család sorozatot hétköznap esténként, ráadásul még legalább másik két magyar csatornán is futott már az elmúlt tíz évben, így pontosan emlékszek arra a részre, amiben Marcy első férje, Steve az egycentes ellen harcolt bőszen, hiszen az szerinte egy gazdasági csökevény. Nos, ha létezik egy magyar Steve Rhoades, aki mostanáig minden erejével küzdött az egy- és kétforintos ellen, annak egész biztosan nagy napja van, hiszen ma derült ki, hogy már csak márciusig nehezíti a pénztárcánkat a két legkisebb címletű magyar érme.

Reggel jelent meg a cikk az Indexen, miszerint 2008 tavaszán vonják be az érméket és ezt azóta a délelőtt folyamán a Magyar Nemzeti Bank is megerősítette. A bevonás tehát tuti, mindenki kezdhet könnyes búcsút inteni az apró érméknek.

Bár még csak néhány óra telt el a hír megjelenése óta, máris jó pár reakciót hallottam a környezetemből. Ezek közül azt hiszem, messze az vezet, miszerint kár, hogy megszűnnek, mert olyan aranyosak voltak. Persze a legtöbbeket inkább mégis a várható drágulás zavarja, de ahogy hallom, annyira azért ez sem vágott senkit földhöz: nyilván mindenki belátta, hogy csak minimális áremelkedés várható.

Ha valaki szeretné tudni, hogy mit érdemes leginkább hallgatni egy fázós, kis melegségért kiáltó szürke reggelen, annak most megmondom, mert én ilyen jófej vagyok.

Egy rongyosra hallgatott nagyszerű lemez címadó dalát. Ezt:

Azt írta ma a Quart, hogy jön a Bëlga új lemeze októberben. Annyi már biztos, hogy kevés hiphop lesz rajta, viszont annál több dub "plusz még több egyéb stílus, egészen az esztrádig", ami nem tudom milyen lesz, de jól hangzik.

Egy ideig úgy volt, hogy az lesz a címe az albumnak, hogy Készülj fel a hangulatra, ami szerintem tök jól hangzik, de engem nem kérdeztek meg erről, úgyhogy elkövették azt a hibát, hogy végül a Zigilemez cím mellett döntöttek.

Emellett már két számcímről is lehet tudni: az egyik a kissé kedveskedő Szét leszel baszva, a másik pedig a sokkal keményebbnek tűnő Melós. Ez utóbbihoz készül majd klip is, a zenei alapja pedig pörgős drum and bass lesz. Legalábbis a Titusz ezt mondta és ő már csak tudja.

Én már várom, a hülye címe ellenére is. (A Quart teljes cikke itten van.)

Mostanában már szinte az idegroham kerülget, ha frissíteni akarom a blogomat. Komolyan. Volt például, hogy minden utasítás nélkül a rendszer visszaállított egy korábban mentett, de azóta már felülírt állapotot. És ez csak egy a sok közül. Az is rendszeres mostanában, hogy a blog helyett hibaüzenet jön a szervertől.

Mi a fenéért van tele napok óta mindenféle buggal a blog.hu?

Nem nagyon volt még itt eddig sportról, meg fociról szó, de most lesz. Igaz, elég röviden, a CPg szellemében:

Stuart Dougal, kurva anyád!

Joe Zawinul (1932-2007)

Gondolom mindenkinek lenne egy jó csomó ötlete, ha össze kellene állítani minden idők legkamubb akciófilm-jeleneteinek tízes listáját. Nekem is, bár azon még konkrétan soha nem gondolkoztam, hogy pontosan mi kerülne bele, meg mi maradna ki. Egy viszont tegnap óta biztos: ez a jelenet, amit a Cinematrix blogján találtam, tuti rajta lenne a listán, dobogós helyen.

Annak örömére, hogy vége a nyárnak és mostantól - terveim szerint - megint sűrűbben lesznek itt posztok, szép tartalmasak, és nem csak videók linkelgetése, jöjjön ismét egy videó.

Elég furcsán állok mostanában a Tankcsapdával. Suhanc koromban nagy kedvencek voltak, aztán később már kevésbé, az elmúlt években pedig eljutottam a jól ismert szintre: régen jók voltak, most meg már szarok, tiniknek szóló szövegek és slágergyártás - gondoltam. Néha egy-egy szövegfoszlány - olyan, mint nemrég az, hogy "leszarom a szobámat, nem csinálok rendet" - azt hittem, engem igazolt és ezért aztán nem is foglalkoztam velük szinte semennyire éveken át. Akadtak persze ismertebbé vált számok, amik egész jók voltak, de egyik sem érte el, hogy azt gondoljam, újra figyelni kéne rájuk jobban. Aztán most gyors egymásutánban több pozitív csalódás is ért. (Az ultrák kedvéért: a fent említettek miatt nyilván le vagyok maradva, úgyhogy a következők miatt teljesen felesleges olyan kommenteket írni, hogy "öcsém bazmeg, ezek a zenék már ezer évesek!". Köszi.)

Szóval: először is rájöttem, hogy a Rock a nevem egy kurva jó szám, olyan, amilyennek lennie kell, tökös és lendületes, még akár ugrálni sem szégyellnék rá, pedig azt ritkán szoktam. A másik a pár héttel ezelőtti szegedi koncert, amiről bővebben itt.

Most pedig a legutóbbi ez a szám, a tovább gomb után, amire azóta kíváncsi vagyok - naná, hogy a címe miatt -, amióta először olvastam a legutóbbi album tracklistáját. Hát most jutottam odáig, hogy halljam is, meg lássam.

Ha valaki szeretné tudni, hogy mit érdemes leginkább hallgatni egy csendes, melankolikus, álmos reggelen, pláne ilyen időben, annak most megmondom, mert én ilyen jófej vagyok.

Ezt: Badly Drawn Boy - Nothing's Gonna Change Your Mind (Hot Chip Remix).

Sajnos videó nem ehhez készült, hanem természetesen az eredetihez, ami bár egy teljesen hibátlan popdal, mégsem annyira jó, mint a Hot Chip-féle remix, ami olyan zseniálisan emeli ki a szám legjobb pillanatait és fokozza ezáltal az amúgy is megindító hangulatát, hogy azt tanítani kellene. Hiba lenne kihagyni.

Amíg mindenki beszerzi a remixet, addig azért itt az engem kevésbé megérintő eredeti. A tovább gomb után. Már csak azért is, mert a klip is remek.

Angyali szerelő - A nulladik nap

A komoly tömegjelenetek, a rossz hangtechnikával küzdő Ákos, a szakadó eső, a hosszú sorok és egyéb kellemetlenségek ellenére jó volt a hangulat a nyár utolsó nagy bulijának kezdetén.

Itt voltak a tankok! - Az első nap

Elmaradtak a nulladik nap tömegjelenetei és már nem volt gond a beengedéssel meg a hanggal sem a SZIN első napján. Megnéztük a Tisza Gyöngye Retrót, meghallgattuk a Belgát és egy kegyetlenül jó Tankcsapda koncerten is jártunk.

Hángri vagy Hángöri? - A második nap

Hétvége lévén az eddiginél is nagyobb tömeg, lassú kiszolgálás, hosszú órákon át dumáló Badár Sándor, Lovasi hobbizenekara, Emil.RuleZ!, PASO, Másfél, ColorStar és egy tisztességes brit popzenekar tisztességes koncertje a nagyszínpadon.

Stop The Rock - Az utolsó nap

Az utolsó napra kiderült: sehol nem lehet gyorsan sörhöz jutni a SZIN-en, úgyhogy biztos, hogy az idei fesztivál látogatottsága simán meghaladja a tavalyit. Szombat este talán a korábbinál is jobb hangulat volt a Partfürdőn.

Tizennégy éve a tévé előtt ülve láttam ezt a műsort, és viszonylag jól megmaradt az emlékezetemben. Érdemes azonban felidézni a részleteket, ekkora gagyit ugyanis még az akkor igen meredek magyar televíziós viszonyok között sem sokan hoztak össze.



Az, hogy '93-ban Friderikusz még a nagyon laza és nagyon extravagáns műsorvezető szerepét játszotta, annak ellenére, hogy mindez mára úgy fest, mintha totálisan idióta lenne (ki állta meg felszakadó röhögés nélkül azt a még Geszti Péter Rapülőkös korszakának emberpróbáló imidzsére is hajazó bézbólsapkát?), még rendben. Tudjuk be ezt az idő múlásának. Arra viszont már nincs mentség, hogy itt az egyik legviccesebbnek szánt elem az, hogy Hasselhoff dodzsemmel érkezik, aztán meg beleszól a beszélgetésbe KITT, vagyis magyarhangja, Versényi László. Haha. Sajnos nem emlékszem, hogy akkor mindezen nevettem-e.

Ingmar Bergman (Uppsala, 1918. július 14. - Fårö, 2007. július 30.)

Michelangelo Antonioni (Ferrara, 1912. szeptember 29. – Róma, 2007. július 30.)

Nyugodjatok békében! Köszönünk mindent.

Fél órája keresem az igazán megfelelő jelzőt erre a videóra. Mivel most nincs időm tovább foglalkozni ezzel, abban bízom, hogy lesz majd valaki, aki kommentben megmondja a tutit.

Egy biztos: első osztályú kordokumentum. Méghozzá annyira, hogy ennek köszönhetően jöttem rá, hogy tévedésben éltem évek óta. D. Nagy Lajos nem is a magyar Terence Hill, sokkal inkább John Lithgow. Pataki Attila pedig nem festett ám mindig úgy, mint aki épp most szállt be társtulajnak a Bikanyak Securitybe, volt amikor a fiatal Phil Collinsra hajazott inkább, csak erre már nehéz emlékezni.

Ja, és dobjon nektek puszit a B. Tóth László!